Az ukrán parlament miniszterelnökké választotta Julija Szviridenkót csütörtökön – jelentette be egy ellenzéki képviselő csütörtökön.
Az MTI tolmácsolása szerint Olekszij Honcsarenko a Telegramon azt közölte,
Szviridenko jelöltségére 262-en szavaztak igennel a 450 fős törvényhozásban.
A parlament előző nap menesztette Denisz Smihalt a kormányfői posztról, az addig az első miniszterelnök-helyettes tisztségét betöltő, illetve a gazdasági tárca élén álló, 39 éves Szviridenkót pedig Volodimir Zelenszkij államfő javasolta a posztra.
A szavazásról Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő által közzétett fotó szerint 22-en szavaztak Szviridenko jelöltsége ellen, 26-an pedig tartózkodtak.
Az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése óta most változott először a miniszterelnök személye.
Az ukrajnai parlament weboldalán található tájékoztatás szerint a volt kormányfő Rusztem Umerovot váltja a védelmi miniszteri tisztségben.
Smihal kedden nyújtotta be lemondását a kormányfői tisztségről. Bár a miniszterelnök lemondása automatikusan magával vonja az egész kormány felmentését, a hadiállapotról szóló törvény 10. cikke azonban kimondja, hogy hadiállapot idején nem szüntethetők meg a kabinet jogkörei.
Zelenszkij bizalmasa, Trumpnak kedves: ő Julija Szviridenko, Ukrajna új miniszterelnöke
Ha kell, már tegnapra elkészíti a feladatot Julija Szviridenko, Ukrajna következő miniszterelnöke, aki Zelenszkij elnök feltétlen bizalmát élvezi, és még nincs 40 éves: eddig számtalan alkalommal bizonyította tehetségét és rátermettségét. Arról nem is beszélve, hogy szinte lehetetlen rajta fogást találni. „Megrajzoltuk” Julija Szviridenko portréját. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot