A jelek szerint nincs terrorista indíték - közölte a holland rendőrség a közösségi médiában publikált közleményében.
TÖBB KÜLÖNLEGES RENDŐRI EGYSÉGET VEZÉNYELTEK A HELYSZÍNRE, A VÁROS KÖZPONTJÁBAN LÉVŐ ÉPÜLETHEZ.
Az eset környezetében 150 lakást evakuáltak egy önmagára vagy másokra veszélyt jelentő személy miatt, kordont állítottak fel, és
ARRA SZÓLÍTOTTÁK FEL A LAKOSSÁGOT, HOGY MARADJANAK TÁVOL A KÖRNYÉKTŐL.
Simon Klok rendőrségi szóvivő az AP hírügynökségnek annyit mondott el, hogy embereket ejtettek túszul Ede városában, közülük három időközben kiszabadult, de nem közölt további részleteket az incidensről.
A de Telegraaf című országos napilap több névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a helyi Petticoat nevű éjszakai klubban ejtett fogságba embereket egy fegyverekkel és robbanószerekkel felszerelkezett férfi.
A NOS műsorszolgáltató riportere
EGY TÁVIRÁNYÍTÁSÚ ROBOTOT, VALAMINT TŰZSZERÉSZEKET ÉS VÉDŐFELSZERELÉSBEN LÉVŐ RENDŐRÖKET LÁTOTT A HELYSZÍNEN.
Az Amszterdamtól 85 kilométerre délkeletre fekvő Ede városban készült felvételeken rendőrök és tűzoltók voltak láthatóak az utcákon, a lezárt területen. Az NS vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint az Ede városba tartó és onnan induló járatokat felfüggesztették.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol