A felmondások száma még növekedhet a szomszédos országban, mert egyre többen csatlakoznak hozzá. Az, hogy a dokumentumokat végül benyújtják-e hivatalsoan is, az csak a kormányon, illetve a konszolidációs csomag végső változatán múlik – tette hozzá a LOZ vezetője, a parameter.sk szerint.
– jelentette ki Peter Visolajský. Hozzátette, hogy a kulcsfontosságú kórházak és osztályok orvosai csatlakoztak.
Kapcsolódó
A szakember szerint másképpen is lehet takarékoskodni az egészségügyben, anélkül, hogy az érintené a betegek kezelését, csökkentené az alkalmazottak számát, gyógyszerhiányt és a kórházak működőképtelenségét idézné elő.
– tette hozzá.
Ezzel az egészségügyi és a pénzügyminisztérium elemzésére hivatkozott, melyben több takarékoskodási elképzelés szerepelt, mint a központi gyógyszervásárlás, a kivizsgálások és egészségügyi segédeszközök árának optimalizálása, és az egészségbiztosítók törvényi kötelezése arra, hogy a kórházi kezelés engedélyezett költségeit megtérítse.
Nem tolonganak az orvosok az ügyeleti ellátásért Budapesten
Elindult a fővárosban is az egységes alapellátási ügyelet, egyelőre lassan bővül az orvosok száma, a zavartalan működéshez más vármegyékből rendelnek mentőtiszteket. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről