Régi közhely, hogy tőlünk nyugatabbra kolbászból van a kerítés, és például nyaranta a Balatonnál sűrűn látott, német nyugdíjasok élete magyar szemmel irigylésre méltó lehet – ez azonban már nem feltétlenül állja meg a helyét, legalábbis az új statisztikák szerint.
Németországban az időseket is látványosan sújtja az infláció miatti drágulás a boltokban és a szolgáltatások terén, illetve a gazdasági teljesítmény gyengülése: mára minden ötödik nyugdíjast az elszegényedés veszélye fenyegeti fő nyugati partnerünknél, miközben a gazdagok és szegények közötti szakadék nemcsak az átlagnépesség, hanem a szép korúak körében is egyre nagyobb.
A német kormány úgy mentené a helyzetet és a drámaian alakuló foglalkoztatást, hogy hamarosan törvénybe iktatja a túlórapénzek adómentességét a 65 éven feletti munkavállalók számára, amivel szép summa érkezhet az érintettek zsebébe.
Félmillióból szűkölködnek, de van, aki a dupláját kapja
Németországban minden ötödik nyugdíjas maximum havi 1400 euró (azaz 544 ezer forint) nettó jövedelemmel rendelkezik, míg további 20 százalékuk legfeljebb havi 1790 euróból (közel 695 ezer forintból) kell megéljen – derül ki a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal legújabb kimutatásából.
Azok, akik alig több mint félmillió forintból kell boldoguljanak, a mediánjövedelmek alapján meghatározott „szegényebb réteghez” tartoznak – számukra egyre nehezebb kifizetni a lakhatás költségeit, és megterhelő számukra a napi bevásárlás, az életszínvonaluk fenntartása.
Ezzel szemben a magas jövedelmű nyugdíjasok az összesen mintegy 16,3 millió fős, 65 év feletti társadalmi csoport felső 20 százalékát teszik ki: a tehetős idősek átlagosan havi 2870 eurónál (~1,1 millió forintnál) nagyobb nettó jövedelemből élnek – ez az összeg megközelíti az aktív munkavállalók nemzeti átlagkeresetét a németeknél.
Sokba kerülnek az idősebb menekültek is
A magyar nyugdíjakhoz képest mesésnek tűnő juttatások ottani viszonylatban aggasztó trendet mutatnak: habár az elmúlt években a 65 évnél idősebb ellátottak száma és a jövedelmük is nőtt, egyre több idős ember függ az állami támogatásoktól.
2024 végén például közel 740 ezren részesültek alapvető öregségi ellátásban, ami jó hét százalékkal magasabb arány, mint egy évvel korábban, és 31 százalékkal több, mint 2020 végén.
Bár a német nyugdíjasok között is jelentős lett a támogatásra szorulók száma, de a kedvezőtlen statisztika mögött a menekültek és az ukrajnai ellátásra jogosultak táborának bővülése is meghúzódik, akiket éppúgy beleszámol a hivatal, mint az állampolgárokat – írja a Rheinische Post.
Munkaerőhiány van, ezért inkább megtömik a zsebüket
Eközben a kormány nemcsak a kispénzű idősek bevételeire, hanem a munkaerőhiányra is megoldást talált: a 65 év felettiek túlórapénzeinek adómentessé tételével az érintettek jövő januártól további 2000 eurót (~776 ezer forintot) is kereshetnek tisztán – ez az adókedvezmény nagyjából kétszerese a jelenleginek.
Emellett a részmunkaidősök meghosszabbított munkaidejére is mentességet vezetnek be az úgynevezett „aktív bónusz” címen, amivel az idősek munkavállalását ösztönöznék az egyre vészesebb szakemberhiányban.
A demográfiai válság régóta központi témája a kormány reformterveinek: a Német Gazdasági Intézet jelentése szerint 2036-ra 16 és félmillióan érik el a nyugdíjkorhatárt, a szakemberhiány pedig megközelíti majd az egymillió főt.
A tervezett adómentességgel viszont a legjobb forgatókönyvek szerint mintegy 300 ezer nyugdíjas maradna foglalkoztatva, ami után a kormány több mint 5 milliárd euró plusz adóbevételre számít, míg a megnövekedett fogyasztás 60 ezer új munkahelyet is teremthet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek