További Oroszországot sújtó szankciók bevezetését várja a Trumppal való, jövő heti találkozótól Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Az amerikai elnök múlt héten hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok készen áll „jelentős szankciók bevezetésére”, de csak akkor,
ha az összes NATO-ország beleegyezik abba, hogy nem vásárol többé olajat Moszkvától, és vámokat vet ki Kínára, az orosz nyersanyagok nagy importőrére.
A kijevi vezető a Guardiannak elárulta, hogy az esetleges amerikai szankciók „összekapcsolása” azzal a követeléssel, hogy az európai országok tegyenek elsőként épéseket, „lassítja a Putyinra nehezedő nyomást”.
Mint megírtuk, a Trump szövetségeseiként számon tartott magyar és szlovák kabinet a két utolsó olyan kormány, melyek nem voltak hajlandók megszakítani energetikai kapcsolataikat Moszkvával. Zelenszkij megismételte, hogy bármilyen formában hajlandó találkozni Putyinnal – akár négyszemközt, akár „háromoldalúan”, az amerikai elnök jelenlétében. A Kreml szerint viszont ehhez előbb a konfliktus „gyökereit” kell megoldani, utalva Ukrajna kapitulációjára.
Trump megmondta, hogyan és mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij
Az amerikai elnök nem túl bizakodó a két elnök közti felfoghatatlan mértékű gyűlölet miatt, és valószínűnek tartja, hogy neki is részt kell vennie egy Putyin-Zelenszkij találkozón. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált