Donald Trump a megbeszélés előtt újságíróknak azt mondta, hogy kész Ukrajnával és Oroszországgal is együttműködni a konfliktus rendezése érdekében.
Úgy fogalmazott: nagyon jó a kapcsolata Volodimir Zelenszkijjel ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Úgy véli, ha győz a választáson, akkor nagyon gyorsan rendezni tudják az ukrajnai konfliktust. Zelenszkij a sajtónak azt mondta, hogy egyebek között a „győzelmi tervét" szeretné megvitatni Trumppal.
Hozzátette, hogy Donald Trump demokrata párti kihívójával, Kamala Harrisszel is találkozik, mert Ukrajnának erős amerikai támogatásra van szüksége a folytatódó háborúhoz.
A találkozót követően Zelenszkij az X-en angol nyelven közzétett bejegyzésében nagyon produktívnak nevezte megbeszélését Donald Trumppal, mondván, egyetértettek abban: véget kell vetni az immár két és fél éve tartó háborúnak.
Nagyon gyümölcsöző találkozóm volt Donald Trumppal (...) bemutattam neki győzelmi tervünket, és részletesen áttekintettük az ukrajnai helyzetet és a háború következményeit népeink számára. Számos részletet megvitattunk
– írta Zelenszkij. Osztjuk azt a nézetet, hogy le kell állítani a háborút Ukrajnában. Putyin nem győzhet. Az ukránoknak kell győzniük – tette hozzá.
Donald Trump a mintegy 40 perces megbeszélést követően Zelenszkij oldalán a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: „mindketten szeretnénk (a háború) végét és egy igazságos megállapodást látni". Zelenszkij kijelentette, hogy a háborúnak nem lett volna szabad kitörnie, és megismételte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökre nyomást kell gyakorolni a háború leállítása érdekében.
Győzelmi tervéről győzködi Bident Zelenszkij, tábort vert az ENSZ-ben
Erőteljes támogatást vár Kijev a távozó amerikai elnöktől, mielőtt elhagyja a Fehér Házat. „Teljes mértékben Washingtonon múlik, hogy a korlátozásokat feloldják-e. Az más kérdés, hogy ennek milyen következményei lehetnek és valóban sikert hoznának-e ukrán oldalon” – hangsúlyozta az Economxnak Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Itt vannak a részletek >Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!