Habár mindenki Donald Trump amerikai elnök és Volodmir Zelenszkij történelmi megbeszélésére vár, az ukrán elnököt kísérő vezető nyugati politikusok is eszmét cserélnek a nagy találkozó előtt Washingtonban.
Az Európai Bizottság szerint ez egy előkészítő találkozó lesz. Zelenszkij csak ezt követően indul a kétoldalú megbeszélésére Trumppal, amelyhez később a többi nyugati politikus is csatlakozik, köztük Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az EU-bizottság elnöke.
Az előkészítő találkozó részleteiről ezen kívül keveset tudni, a témáját ugyanis nem hozták nyilvánosságra. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy a Trumppal folytatott megbeszéléseken a hangsúly azon lesz, hogy békekötés esetén Ukrajnának milyen biztonsági garanciákat tud ígérni az amerikai elnök – írja a faz.net.
„Az orosz hadigépezet továbbra is életeket tesz tönkre”, és „ezért van szükség megbízható biztonsági garanciákra” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, mielőtt Washingtonba utazott volna.
Bár Trump pénteki alaszkai tárgyalásai Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nem hoztak konkrét eredményeket, az amerikai elnök azt mondta, hogy a tűzszüneti tárgyalásokat félretették, hogy a tartós béke megteremtésére összpontosíthassanak.
Az orosz támadások mindenesetre folytatódtak Ukrajna civil célpontjai ellen, és közben az sem világos, hogy Moszkva fenntartotta-e meglehetősen maximalista követeléseit, beleértve a négy ukrán régió – Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon – feletti teljes ellenőrzés igényét, valamint a 2014-ben annektált Krím megtartását – tudósít az Euronews.
„Jelenleg is támadják az oroszok Harkivot, Zaporizzsját, a Szumi régiót és Odesszát, lakóépületeket és a polgári infrastruktúránkat rombolják” – írta Zelenszkij hétfőn az X-en közzétett bejegyzésében.
A mai találkozó várható menetrendje a következő lesz:
- Trump 19 órakor fogadja Zelenszkijt közép-európai idő szerint;
- Trump és Zelenszkij találkozója az Ovális Irodában 19.15 órakor várható;
- Az amerikai elnök egy nagyjából órásra tervezett eszmecsere után 20.15 órakor fogadja az európai vezetőket;
- a közös fotó az európai vendégekkel 20.30 órára van időzítve;
- a tényleges találkozó Trump és az európaiak között 21 órakor kezdődik.
Donald Trump amerikai elnök közben hangsúlyozta, hogy elutasítja az ukrajnai háborúban való eljárásra vonatkozó tanácsokat. Hat hónap alatt hat háborút rendezett le – írta Trump hétfőn Truth Social nevű online platformján, anélkül, hogy a konkrétumokat részletezte volna. Sérelmezte, hogy „olyan kritikusoktól kellett olvasnia, hogy mit csinál rosszul, mint a Wall Street Journal, akiknek tényleg fogalmuk sincs semmiről”.
Pontosan tudom, mit csinálok, és nincs szükségem olyan emberek tanácsára, akik évek óta foglalkoznak ezekkel a konfliktusokkal, és soha nem tudtak semmit sem tenni
– írta Trump a közösségi oldalán.
Az „Eltökéltek Koalíciója” hétfői, washingtoni mérföldkőnek számító ülése előtt az európai vezetők ismételten hangsúlyozták, hogy egységes frontra van szükség Ukrajnával a szilárd béke elérése érdekében.
Az európai vezetők vasárnap videohíváson vettek részt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, mielőtt hétfőn megbeszélést folytatnának Donald Trump amerikai elnökkel.
A tárgyalások állítólag olyan kulcsfontosságú kérdésekre összpontosítottak, mint az ukrajnai harcok leállításának szükségessége, az Oroszországra nehezedő teljes nyomás fenntartására vonatkozó kötelezettségvállalás szankciók révén, az az elv, hogy Ukrajna dönt a saját területén, valamint az erős biztonsági garanciák szükségessége Ukrajna és Európa biztonsági érdekeinek védelme érdekében.
Az ukrán vezető a The New York Times szerint várhatóan nehéz választással szembesülhet: további területeket ad át harc nélkül Oroszországnak az Ukrajna jövőbeli biztonságára vonatkozó amerikai ígéretekért cserébe, vagy kitart az álláspontja mellett, kockáztatva, hogy Donald Trump újra megorroljon rá, ahogy az februárban is történt.
Belengette a kudarcot Rubio: lehet, hogy nem jár sikerrel Trump
Lehet, hogy Washington nem lesz képes a háború lezárását szolgáló helyzetet teremteni - jelentette ki az amerikai külügyminiszter. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat