Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester letartóztatása miatt kútba eshet a tavaly óta húzódó török-európai repülőgép biznisz. A Friedrich Merz vezetésével májusban hivatalba lépő új német kormány dönthet arról, hogy engedélyezi-e Ankara számára 40 darab Eurofighter Typhoon vadászgép beszerzését.

A török állam tavaly jelentette be hivatalos ajánlatát a negyedik generációs vadászbombázó repülőgépre, amelyet négy európai ország – az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és Spanyolország hozott létre és gyárt közösen. A törökök szíriai katonai akcióira hivatkozva Berlin eleinte ellenezte az eladást, de novemberben végül áldását adta az üzletre. 

Az ankarai védelmi minisztérium a múlt hónapban közölte, hogy megkapta a konzorcium árajánlatát.

Az összeget nem hozták nyilvánosságra, de a világ harmadik legdrágább vadászgépjeként tartják számon az Eurofighter Typhoont az elemzők, aminek darabja 117 millió dollárba kerül. Sajtóértesülések szerint azonban a törökök által megvásárolni szándékozott gépek felét használt modellek teszik ki.

Azonban Ekrem Imamoglu márciusi őrizetbe vételét követően Olaf Scholz ügyvivő kancellár blokkolta a gépek eladását és „nagyon, nagyon rossz jelnek” nevezte az Erdogan kihívójaként számontartott polgármester ellehetetlenítését.

Meg akarnak szabadulni az amerikai függéstől 

Az Eurofighter Typhoon fontos szerepet játszik a török légierő tervezett diverzifikálásában, Ankara elsősorban a Washingtontól való függéség lazítása céljából diverzifikálná a légierőt – írja az az Al-Monitor.

Törökországé a második legnagyobb hadsereg a NATO-ban, jelenleg mintegy 250 F–16-ossal rendelkeznek, ami a világ harmadik legnagyobb ilyen flottája.

A török kormányzat a vadászbombázók mellett az európai MBDA által gyártott, nagy hatótávolságú Meteor rakétákat is vásárolni akar. Erdoganék számára politikailag elfogadhatóbb lehet, hogy inkább brit gyártású Eurofightereket vegyenek, mint francia Rafale-t vagy akár svéd Gripent.

Az ország emellett maga is fejleszt saját vadászgépet. Épít egy Hurjet nevű szuperszonikus sugárhajtású kiképző- és könnyű harci repülőgépet, valamint egy ötödik generációs vadászgépet, a TF Kaant, utóbbi (amerikai hajtóműveket használó modellek) esetében azonban szintén az Egyesült Államoktól függ.