Drónrajokat lőtt le az újonnan kifejlesztett, rádióhullámokkal működő védelmi energiafegyver első nagyszabású tesztjén a brit hadsereg.
A londoni védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint
a rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, RFDEW nevű rendszer) próbaüzemét Wales nyugati térségében tartották, és a fegyver képesnek bizonyult számos cél egyidejű és szinte azonnali semlegesítésére.
A tárca ismertetése szerint az RFDEW-fegyverrendszer tesztje során egyetlen bevetéssel egyszerre két drónrajt - összesen több mint száz drónt - sikerült nyomon követni, célba venni és leszedni.
A londoni védelmi minisztérium hangsúlyozza, hogy az ukrajnai hadszíntéren zajló harci cselekmények során mind gyakrabban fordul elő drónrajok bevetése. A brit katonai hírszerzés becslése szerint az ukrán fegyveres erőknek tavaly több mint 18 ezer támadó drónnal kellett szembeszállniuk.
Az RFDEW-fegyverrendszer nagyfrekvenciájú rádióhullámokkal károsítja az ellenséges drónok kritikus fontosságú elektronikai részegységeit, így ezek az eszközök működésképtelenné válnak vagy lezuhannak.
Az új rendszer egy-egy bevetése mindössze 10 pennybe (48 forintba) kerül, így az RFDEW a rakéták alkalmazására alapuló hagyományos légvédelmi rendszerek költséghatékony kiegészítő eleme lesz - áll a londoni védelmi tárca ismertetésében.
A minisztérium szerint az új energiafegyver hatótávolsága jelenleg egy kilométerig terjed, és hatékonyan alkalmazható olyan eszközök ellen is, amelyek működését elektronikus hadviseléssel nem lehet megzavarni.
A londoni védelmi minisztérium az utóbbi hónapokban több más új, élenjáró technológiával működő támadó és védelmi fegyverrendszer kifejlesztéséről is beszámolt.
A tárca decemberben arról adott tájékoztatást, hogy a brit hadsereg új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt sikerrel. A nagyenergiájú fegyvert, amely intenzív infravörös sugarat irányít a kijelölt célpontokra, egy páncélozott járműről irányították a teszt céljából útnak indított drónok felé, és a fegyver mindegyik drónt megsemmisítette.
A brit királyi légierő nem sokkal korábban ugyancsak lézertechnológián alapuló, repülőgépekre felszerelhető rakétaelhárító rendszert tesztelt száz százalékos találati pontossággal.
A védelmi minisztérium szerint még ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelik fel a brit hadihajókat is. A DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert 2027-ben - a korábban kitűzött határidőnél öt évvel hamarabb - hadrendbe lehet állítani.
A védelmi tárca szerint
a támadó rakéták és drónok elhárítására jelenleg használt rakéták egyenként többmillió fontos ára helyett a DragonFire egy-egy bevetése tíz font (4800 forint) körüli költséggel jár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz