Recep Tayyip Erdogan török elnök már korábban is több alkalommal felháborodást keltett Izraellel kapcsolatos provokatív kijelentéseivel. Most tovább súlyosbította a két állam közötti, amúgy is feszült helyzetet – számolt be a Die Welt.
„Allah (...) hozzon pusztítást és nyomorúságot a cionista Izraelre”
Kapcsolódó
– fogalmazott ezúttal Erdogan a ramadán végét jelentő ünnepen mondott ima utáni beszédében.
Gideon Saar izraeli külügyminiszter nyomban elítélte a kijelentéseket, és az X platformon azt írta:
„Erdogan diktátor megmutatta antiszemita arcát."
Hozzátette, hogy a török elnök veszélyt jelent a régióra és saját népére.
Nem sokkal ezután már érkezett is Ankarából az éles válasz. A török külügyminisztérium felháborítónak nevezte Saar szavait. Fahrettin Altun kommunikációs igazgató visszautasította az antiszemitizmus vádját, és Erdogan kijelentéseit úgy értelmezte, mint „bátor ellenállás a cionista zaklatással és rágalmazással szemben”.
Izrael és Törökország viszonya amúgy is történelmi mélyponton van, miután Erdogan először elítélte több száz izraeli civil meggyilkolását a 2023. október 7-i terrortámadás során, később azonban „felszabadító szervezetnek” minősítette a Hamászt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban