A jogállamisági mechanizmus keretében Szlovákia elveszítheti az uniós forrásokhoz való hozzáférését, mivel az Európai Unió ügyészsége szerint a büntetőjogi rendelkezések reformjai nem biztosítanák az uniós költségvetés kárára elkövetett korrupciós bűncselekmények arányos büntetését – írja az Euronews.
Robert Fico szlovák miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a büntetőjogi reformtervezetet megvitatná az Európai Bizottsággal. Az ügyészség szóvívője azonban most azt közölte az Euroactiv kérdésére, hogy kifogásolhatónak tartják a tervezet egyes pontjait.
Tine Hollevoet kiemelte, hogy kötelességük tájékoztatni az illetékes intézményeket minden olyan gyakorlatról vagy jogszabályi változásról, amely negatívan befolyásolja az EU pénzügyi érdekeinek vagy függetlenségének védelmére vonatkozó képességét.
A portál emlékeztet, hogy az igazságügyi reform az uniós forrásokkal való visszaélések szankcióit csökkentené, ami kötelezettségszegési eljárást, adott esetben pedig az uniós források befagyasztását is magával vonhatja.
A bizottság hétfőn kapta meg a büntetőjogi reformtervezetet a szlovák kormánytól, amellyel lényegében felszámolnák a korrupciós ügyeket felügyelő különleges ügyészséget az országban.
Zuzana Čaputova szlovák köztársasági elnök a tervezettel kapcsolatban arról beszélt, hogy veszélyesnek tartja, hogy a politikai vezetés kézi vezérléssel működtetné az ügyészséget.
Szlovákiában 13. nyugdíjat tehet a kormány a fa alá
Nem csupán novemberben, hanem decemberben is kapnak 13. havi nyugdíjat az arra jogosultak a szlovák kormány hétfői döntése szerint. A parlament gyorsított eljárásban tárgyalhat a javaslatról. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Lesújtó jelentés az egészségügyről: nem szűnt meg a korrupció, csak átalakult
Ezerrel varratják a kokárdát diákokkal és nyugdíjasokkal – senki nem tudja, miért
Kegyvesztett lett a KGB-s harcostárs? Putyin végleg ejtette legfőbb bizalmasát
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Nagy gáz van: több mint félmillió BMW-t kell visszahívni, köztük magyar autókat is
Az iskolák nem hallgatnak tovább, minden negyedik tini érintett