Életbe lépett Szlovákiában az a törvény, amelynek alapján megvonhatja a szociális ügyi hivatal a szociális segélyt attól, aki nem fogadja el a neki felajánlott, képességeinek megfelelő munkát. Erik Tomáš szociális ügyi miniszter szerint a több mint 120 ezer munkanélküliből mintegy 43 ezren lehetnek azok, akik képesek dolgozni, és akiknek lehet is munkát találni.
A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy a hivatalok megkapják a több mint 120 ezer szociális segélyen élő ember közül annak a mintegy 43 ezernek az adatait, akik az adatlapjuk alapján azonnal munkába tudnának állni. Őket személyesen megszólítják, és egy kérdőív kitöltése után kínálnak nekik munkát. Aki nem hajlandó a kérdőív kitöltésére, annak olyan munkát ajánlanak, amelyhez nincs szükség semmilyen képesítésre.
„Nem az a célunk, hogy büntessünk, hanem az, hogy lehetőséget adjunk a nehéz helyzetben élőknek”– jelentette ki a miniszter az új szabályozás kapcsán. Szerinte most jó eséllyel mindenki tud munkát találni magának, olyan alacsony a munkanélküliség az országban.
A pozsonyi Új szó beszámolója szerint a tárcavezető cáfolta azokat a bírálatokat, miszerint a törvény diszkriminatív lenne, sőt: úgy vélte, a most életbe lépett szabályok még kedveznek is a leghátrányosabb helyzetben lévőknek.
„Aki elfogadja a munkaajánlatot, az az első két hónapban megkapja a segély teljes összegét is”
- hangsúlyozta a miniszter. Szavai szerint ezzel azokat is segítik, akiknek a végrehajtó elviszi majd a fizetése egy részét korábbi tartozásai fejében. A segély összege a munka mellett fokozatosan csökken majd, a 3-4. hónapban 50 százalékra, majd 25 százalékra, és a 7. hónaptól szűnik meg a kifizetés teljesen.
A segélyen élőknek továbbra is lehetőségük lesz a közhasznú munka végzésre, ráadásul ez továbbra is kötelező a segély folyósításához.
„Marad a közhasznú munka is, de előnyt élvez a rendes munkahely, ami nem váltható ki a közhasznú munkával” - hangsúlyozta. Az anyagi motivációt azonban ebben az esetben is meghagyják: ha a munkanélküli elfogadja a felajánlott munkahelyet, egy ideig az aktivációs segély – ami jelenleg 88,40 euró – kétszeresét kapja meg. Ha átképzésre jelentkezik, akkor a hozzájárulás másfélszerese jár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek