A probléma olyan súlyos méreteket ölt, hogy az Apple már ingatlanfejlesztési projektekbe is kezdett befektetni annak érdekében, hogy enyhítse a helyzetet.
A California Forever nevű vállalat azonban egy ennél extravagánsabb megoldással állt elő: a semmi közepén, az állam északi részén található Solano megyében, 60 ezer hektáron építenének egy elmondásuk szerint emberi léptékű, fenntartható várost, megfizethető ingatlanokkal – írja a The Guardian. A város 100 kilométerre helyezkedne el San Franciscótól, és első körben 50 ezer lakosra optimalizálják, ami később akár 400 ezerre is duzzadhat.
A vállalat elmondása szerint a város nagyjából 50 ezer új munkahelyet teremt majd a helybelieknek. A projekt egyáltalán nem légből kapott: a cég egymilliárd dollárt invesztált csak a föld vásárlásba, a támogatók között pedig a LinkedIn társalapítója, Reid Hoffman, Michael Moritz kockázati befektető, valamint Steve Jobs özvegye, Leurene Powell Jobs is ott van.
Ugyanakkor heves kritikákat fogalmaznak meg az építkezés miatt a helyi lakosok, környezetvédelmi csoportok, valamint farmerek, akik azzal érvelnek, hogy a környező, egyébként is vízben szűkölködő termőföldekre rossz hatással lehet a beruházás. Ezért a vállalat most aláírásgyűjtésbe kezdett, és ha sikerül elegendő szignót összegyűjteni, akkor november végén a helyiek szavazhatnak arról, megszülethet-e a város.
Nem a startupok éve volt a tavalyi
Sivár képet festenek a tavalyi adatok a PtichBook kutatócég szerint.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra