Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy fogalmazott, a nyugat előfeltételek nélküli azonnali tűzszünetet próbál meg biztosítani Ukrajna számára. Ezt a Primakovi Előadások elnevezésű éves nemzetközi külpolitikai fórumon jelentette ki kedden Moszkvában.
Jelenleg követelik, kérik, könyörögnek az azonnali tűzszünetért előfeltételek nélkül
– vélekedett a külügyér.
Úgy látja, a nyugati vezetők álláspontja folyamatosan változott, és eleinte Oroszország stratégiai veresége volt a céljuk. Most az Oroszországgal szemben barátságtalan országok megváltoztatták a szlogenjeiket, ami „terveik kudarcáról tanúskodik”.
Lavrov hangsúlyozta, Moszkva és Washington kapcsolatainak normalizálása hasznos lehet a globális válságok megelőzésében. Hozzátette,
a felek egyelőre messze vannak még attól, hogy megvitassák a stratégiai stabilitással kapcsolatos kérdéseket.
Az iráni-izraeli konfliktusról szólva azt mondta, Oroszország nem fogja közvetítőként ráerőltetni magát a konfliktusban érintett felekre. A miniszter szerint Moszkva benyújtotta javaslatait a közel-keleti konfliktus rendezésére, és ezekre pozitív reagálások érkeztek. Egyelőre nehéznek ítélte meg a következtetések levonását a tűzszünet tartósságával kapcsolatban.
Hangot adott álláspontjának, miszerint az Egyesült Államok és Izrael iráni nukleáris létesítmények elleni támadásaiért szerinte „az európai országok is felelősek”.
Háború és szankciók gyötrik az orosz gazdaságot, Vlagyimir Putyin mégis kész tovább harcolni
Az NKE szakértőjének elmondása alapján, ha leáll a Hormuzi-szoros, azt Putyin köszöni szépen, és még két évig háborúzik Ukrajnában. Gazdaságilag ugyanis az az orosz elnök malmára hajthatja a vizet. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol