- Zelenszkij személyes találkozóra készül Trumppal a békefolyamat lezárásáról.
- Az amerikaiak közben Abu-Dzabiban tárgyalnak az orosz tisztviselőkkel a béketervről.
- Amerikai források szerint Ukrajna már rábólintott a megállapodásra, csak apró részletek maradtak nyitva.
- Lavrov figyelmeztet: Moszkva elutasíthatja a módosított tervet, ha az eltér az alaszkai megállapodástól.
- Közben újabb orosz–ukrán csapások zajlottak, Kijevet súlyos csapás érte halálos áldozatokkal
Volodimir Zelenszkij már a héten Washingtonba utazhat, hogy Donald Trumppal közvetlenül egyeztessen a hónapok óta készülő béketerv véglegesítéséről. A Kyiv Independent diplomáciai forrásokra hivatkozva arról ír: az amerikai elnök személyesen szeretné lezárni a dokumentumot, és hivatalosan megnyitni a békefolyamat következő szakaszát.
„Alig várjuk, hogy megszervezhessük Ukrajna elnökének amerikai látogatását a lehető leghamarabb novemberben, hogy megtegyük az utolsó lépéseket és megállapodást kössünk Trump elnökkel”
– írta Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára a közösségi oldalán.
Ez - ha valóban így lesz - jelentős fejlemény, ugyanis órákkal előtte a Fehér Házban nem igazán tudtak arról, hogy még a Hálaadás napja, azaz november 27-e előtt vagy közvetlenül utána lesz ilyen egyeztetés Donald Trump és Volodimir Zelensznkij között.
Igaz szoros határidőket épp Donald Trump szabott, mondván, hogy Ukrajnának gyakorlatilag nincs más választása, mint hogy már a héten rábólintson az amerikaiak 28 pontos béketervére. Azt már Marco Rubio külügyminiszter árnyalta, hogy a határidő meghosszabbítható, és hogy a sokak szerint az oroszok szájíze szerint készült dokumentum a béketárgyalások folytatásával még változhat.
A kezdeti béketervet - amit azóta Genfben sikerült már felpuhítani - az európaiak és még az amerikai törvényhozók - köztük több republikánus szenátor - is negatívan fogadták különösen az Ukrajnától követelt széleskörű engedmények miatt.
A Wall street Journal hírportál közben részletesen feltárta, miként készült a dokumentum, kik vettek részt a folyamatban, és milyen következményei lettek a terv nyilvánosságra kerülésének.
Trumphoz nagyon közeli emberek munkája, némi orosz lólábbal
Ezek szerin októberben maga Donald Trump utasította embereit egy átfogó ukrajnai béketerv kidolgozására. A projektet Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner, Trump veje kezdte el összeállítani – első változatát állítólag egy repülőúton vetették papírra. A folyamatban egy meglepő szereplő is felbukkant: egy, a Kremlhez kötődő informátor, akinek belső orosz információi szintén bekerültek a tervezetbe.
A dokumentum kialakításában részt vett Kirill Dmitrijev is, aki közismerten szoros kapcsolatban áll az orosz vezetés legfelsőbb köreivel. Ez önmagában is riadalmat keltett több nyugati elemzőben, akik szerint
nem csoda, hogy az orosz narratívák könnyebben érvényesülhettek a tervben.
Miközben az amerikai csapat a tervezetet fésülgette, folyamatos kapcsolatot tartottak az ukrán féllel is. Állítólag több egyeztetés zajlott magas rangú ukrán tisztviselők bevonásával, és legalább két telefonhívást szerveztek Volodimir Zelenszkij és Trump emberei között.
Miért is tűnik oroszbarátnak?
A kiszivárgott pontok alapján a dokumentum számos olyan javaslatot tartalmazott, amely az ukrán álláspont szerint egyértelműen Oroszország érdekeit szolgálja. Ilyenek például:
- Ukrajna NATO-csatlakozási folyamatának leállítása vagy hosszú távú befagyasztása,
- A Donbasz térségéből az ukrán haderő teljes kivonása - a még el nem foglalt területek átadásával,
- Az ukrán hadsereg létszámának és fegyverbeszerzéseinek jelentős korlátozása,
- Az USA és Oroszország közötti gazdasági, energetikai és technológiai együttműködés újraindítása, különösen az energia- és mesterséges intelligencia-szektorban.
A dokumentumban több pont is szinte szó szerint megegyezett a korábban Oroszország által propagált követelésekkel.
Amerikai tisztviselők szerint személyesen Dmitrijev ragaszkodott ahhoz, hogy Ukrajnát tiltsák el a NATO-hoz való csatlakozástól, vonják ki az ukrán fegyveres erőket Donbászból, és csökkentsék a hadsereg méretét. Emellett ő javasolta az Egyesült Államok és Oroszország közötti gazdasági együttműködés bővítését az energia és a mesterséges intelligencia területén.
A források megjegyzik, hogy később Miamiban a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Rusztem Umerov, aki állítólag elolvasta a dokumentumot, rögtön a szemére is vettette az őt meghívó szerzőknek, hogy ez leginkább Oroszország kívánságlistája.
Nemzetközi reakciók – Európában vörös riasztás
A terv kiszivárgása után az USA európai szövetségesei egyenesen „transzatlanti válságról” beszéltek. Az európai kormányok ugyanis attól tartanak, hogy egy ilyen dokumentum komolyan aláásná Ukrajna pozícióját, és hosszú távon veszélyeztetné Európa biztonságát.
Miután amerikai külügyminisztériumhoz is eljutott a terv egy példánya, a szenátorok közül többen azonnali magyarázatot kértek Washingtonból. Állítólag Marco Rubio és elismerte nekik, hogy jelentős orosz befolyás lehet a béketerv mögött, igaz ezt később maga az érintett igyekezett cáfolni.
„A békejavaslatot az Egyesült Államok készítette elő. Az orosz oldalról származó információkon alapul. De Ukrajnából származó korábbi és jelenlegi információkon is”
– magyarázkodott Rubio az újságíróknak.
Volodimir Zelenszkijt aki nagyjából a kiszivárogtatás napján kaphatta kézhez a tervezetet, láthatólag sikerült kellemetlen helyzetbe hozni. Miután Trump már előre hálátlansággal vádolta őt és az ukránokat, igyekezett pozitív hozzáállást tanúsítani és nyilvánosan hálálkodni Trumpnak az erőfeszítéseiért, habár azt is jelezte, hogy „gondolkodnia kell rajta”.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter úgy fogalmazott: „Ukrajna olyan megállapodást akar, amely a szuverenitásunk tiszteletén alapul. Olyat nem írhatunk alá, ami akár csak a látszatát kelti annak, hogy feladjuk magunkat.” A miniszter szerint a 28 pontos anyag „tárgyalási alap”, de számos pontot „teljesen újra kell tárgyalni”.
Az ukrán vezetés belső dilemmáit a Politico írta le a legpontosabban. A lap szerint Zelenszkij úgy látja: „az amerikai terv arra kényszerítheti Ukrajnát, hogy a méltóság és a támogatás között válasszon”. Az ukrán elnök attól tart, hogy ha túl nagy engedményeket tesz, az megrendítheti a kormány és a hadsereg egységét, miközben a lakosság egy része a háború befejezését sürgeti – szinte bármi áron.
„Ha ez megtörténik, Zelenszkij nyomorúságos választással néz szembe: vagy elfogadja Trump és Putyin ajánlatát, vagy kockáztatja országa jövőjét abban a reményben, hogy egy napon elegendő segítséget kap európai barátaitól. Ugyanazokról a barátokról van szó, akik közel négy évnyi háború után sem küldik neki a csapataikat, sem a fegyvereket, amiket akar, sőt, még csak nem is nagyon fosztogatják Oroszország befagyasztott vagyonát a bankjaikból, hogy ezzel is segítsenek neki”.
A Politico szerint Zelenszkij számára a legnagyobb félelem az, hogy a béketerv elfogadása „megoszthatja az ukrán politikai és katonai elitet”, és a háború egyik legnehezebb pillanatában belső válságot okozhat. A lap úgy fogalmaz: az amerikai nyomás „eddig nem látott mértékű”, és Washington most kifejezetten gyors megállapodást szeretne.
„Srácok, mindent elbuktatok"
A Kreml azonban láthatóan nem akarja megkönnyíteni a folyamatot - a Genfben időközben felpuhított, az európai és ukrán aggályokat is figyelembe vevő újabb béketerv-ötletek már egyáltalán nem tetszenek Moszkvának.
Amerikai és ukrán tisztviselők vasárnap Genfben találkoztak, hogy megvitassák az amerikai és orosz tisztviselők által kidolgozott tervet - az oroszok nélkül. Míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elégedett volt a fejleményekkel, Szergej Lavrovék nem igazán értik, hogy Európa miért üti bele az orrát a nagyok dolgába.
megvoltak a lehetőségeitek srácok, de nem használtátok ki őket, egyszerűen elszúrtátok
- üzente az orosz külügyminiszter az európai vezetőknek, kendőzetlenül utalva arra, hogy nem osztottak nekik lapot.
Mint mondta, Oroszország nagyra értékeli az Egyesült Államok erőfeszítéseit, azok azonban, akik megpróbálják szítani a béketerv körüli felhajtást, alá akarják akarják Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit, és a saját képükre akarják alakítani a tervet - hangoztatta az orosz külügyminiszter, hozzátéve, hogy valahányszor előrelépés történt ezen a területen, a megállapodások meghiúsultak.
„Szó sem lehet Franciaország és Németország közvetítéséről az ukrajnai konfliktusban”
– jelentette ki Lavrov. Oroszország egyúttal elvárja az Egyesült Államoktól, hogy nyilvánosságra hozza a terv újabb változatát, amely megszületett az Európával és az ukránokkal folytatott tárgyalások során. Azt mondta, hogy amennyiben a terv „eltörölné… azokat a kulcsfontosságú evidenciákat”, amelyekre Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trump amerikai elnökkel jutottak az augusztusi, alaszkai csúcstalálkozón, akkor „a helyzet alapvetően más lesz”.
Keményen beszólt Merz: Csak Trump akarja Putyint a G8-ban
Csak az Egyesült Államok szeretné, ha Oroszországot egy békemegállapodás részeként újra befogadnák a G8-ba – jelentette ki a német kancellár. >>>Hogy milyen módosításokról vagy változatokról is van szó pontosan az a kiszivárogtatások ellenére sem teljesen világos.
Egybehangzó információk szerint az eredeti 28 pontos tervet mostanra leszűkítették egy új, 19 javaslatból álló listára.
A Financial Times szerint a legújabb tervezet kevésbé kedvez Moszkvának, mivel a legérzékenyebb kérdések eldöntését Trumpra és Zelenszkijre bízza.
A The Washington Post forrásai megerősítették a béketerv 19 pontra csökkentését, de azt mondták, hogy a végleges számról még nem született megállapodás, de az alap továbbra is az eredeti amerikai javaslaton alapul – nem pedig az amerikai dokumentum különálló európai tervezetén, amely a hétvégén szintén körbejárt.
Az európai javaslatok ugyan hasznosak voltak,
mondta egy informátor, de az amerikaiak továbbra is az eredeti dokumentumukra koncentráltak.
Valami történt: a béketárgyalások lendületet kaptak
Közben folyamatos az egyeztetés:
Daniel Driscoll amerikai hadseregminiszter vezeti azt a küldöttséget, amely november 25-én, kedden Abu-Dzabiban találkozott orosz tisztviselőkkel, hogy megvitassák az új amerikai béketervet.
Közben a CNN egy amerikai tisztviselőre hivatkozva úgy értesült, hogy Ukrajna belement a békemegállapodásba, amelynek keretében már csak „apróbb részletek” vannak hátra.
FT: Ukrajna 800 ezresre vágná vissza haderejét a békéért
A Financial Times szerint Ukrajna beleegyezett abba, hogy a békemegegyezés részeként 800 000 főre csökkenti hadseregét. Az amerikai terv eredetileg 600 000 fős plafont javasolt, ám az európai országok ezt túl kockázatosnak tartották, és sikerült elérniük a magasabb, 800 ezres limitet, nehogy Ukrajna védtelen maradjon egy újabb orosz támadással szemben.Korábban a The Wall Street Journal arról számolt be , hogy az új békemegállapodás végleges változata biztosítja Ukrajna kulcsfontosságú céljainak elérését az Oroszországgal folytatott konfliktusban. Ahogy a lap megtudta, a kijevi és washingtoni képviselők genfi találkozóján a megállapodás feltételeit elfogadhatóbbá tették Ukrajna számára. Konkrétan a tervből eltávolították azt a szövegrészt, amely megtiltotta az országnak a NATO- csatlakozást .Hogy ezen kívül pontosan mit tartalmaz még a megállapodás, egyelőre nem derült ki. A fejleményekhez az oroszok sem tudnak mit hozzáfűzni:
„Figyelemmel kísérjük a médiajelentéseket, és gondosan elemezzük azokat. Úgy tudjuk, hogy az amerikaiak és az ukránok közötti tárgyalások folyamatban vannak, és úgy tudjuk, hogy bizonyos módosításokat végeznek a közzétett szövegen. Úgy tudjuk, hogy a korábban nem hivatalosan kapott szöveget most módosították” – mondta Dmitrij Peszkov , az orosz elnök sajtótitkára, hozzátéve, hogy ők is csak az eredeti 28 pontos dokumentumról tudnak, de hivatalosan még azt sem kapták meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól