Az ország védelmi minisztériuma szerint a legfeljebb négy hónapos kötelező szolgálatra vonatkozó javaslat a „Szerbiai Fegyveres Erők védelmi képességeinek növelése érdekében” született meg, mellyel az aktív és a tartalékos erők képzését javítanák és fiatalítanák. A tárca a javaslatot Alekszandr Vucic szerb elnöknek is továbbította. A határozat nem részletezi a potenciális behívottak életkorát – írja az Euronews.
Szerbia 2011-ben függesztette fel a kötelező katonai szolgálatot, most azonban úgy tűnik, hogy egy hosszú kampányt követően visszaállíthatják azt. Magyarország déli szomszédja a délszláv háború során vált független országgá, a Balkán-térségben azonban azóta is feszült a hangulat, melynek főként Koszovó a gócpontja. Belgrád az elmúlt hónapokban több alkalommal is növelte a harckészültséget a koszovói határon.
A feszültség másik gócpontja a boszniai régió, ahol egy boszniai szerb szeparatista vezető azzal fenyegetőzött a közelmúltban, hogy Bosznia szerbek által ellenőrzött felét függetlenné nyilvánítja és a szomszédos Szerbiával egyesíti azt.
Lesz vagy nem lesz kötelező katonai szolgálat Magyarországon?
A magyar honvédség vékony jégen jár, amikor úgy kell vonzóvá tennie a hivatásos katonai pályát, hogy közben nem állítja vissza a kötelező sorkatonaságot. Az ukrán-orosz háború árnyékában arra keressük a válaszokat, hogy miért egyre hangosabb a haderőfejlesztési kampány, illetve mit tartalmaz a fejlesztési terv.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Meghalt Chris Rea