A lövöldözést követően a svéd város összes általános iskolája utasítást kapott, hogy vigyék és zárják a diákokat biztonságos helyre – írja az Index.
A helyi rendőrség közölte, hogy lövöldözés volt kedden a svédországi Örebro egyik iskolájánál. A legfrissebb információk szerint tízen vesztették életüket, köztük az elkövető is.
A hatóságok egyelőre abból indulnak ki, hogy nem terrorista indíttatású cselekményről van szó, és a tettes egyedül cselekedett.
Az incidens Stockholmtól 2 ezer kilométerre nyugatra fekvő városban történt. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a lakosok számára, hogy maradjanak távol az iskoláktól, mivel a veszély még mindig nem múlt el.
Az Aftonbladet svéd lap információi szerint az elkövető automata fegyvert használt és a jelentések szerint egy rendőrt is meglőtt.
A svéd rendőrség közleménye szerint az incidens egy olyan felnőttoktatási központban történt, amelyet elsősorban olyan emberek látogatnak, akik nem fejezték be az általános vagy középiskolát. Őket a rendőrség biztonságos, zárt terembe vitte, jelenleg is ebben a helységben tartózkodnak bezárva.
Egy helyi svéd lap arról számolt be, hogy a rendőrség telefonon utasította Örebro összes általános iskoláját, hogy kísérjék és zárják biztonságos helyre a diákokat.
A helyi mentőszolgálat kiemelte, továbbra is folyik az intézkedés az emberölési kísérlet miatt, a helyszínen pedig a rendőrök mellett több mentőautó is tartózkodik.
Az utóbbi időben Svédországban megsokszorozódtak a robbantásos merényletek, bár a rendőrség nagy erőfeszítésekkel dolgozik a helyzet javításán.
A svéd miniszterelnök belföldi terrorizmusnak minősítette az elmúlt eseményeket.
Mélytengeri bindzsi: újabb adatkábel sérült meg a Balti-tenger mélyén
Ezúttal egy Lettország és Svédország közötti tenger alatti adatkábel rongálódott meg. Ez már a harmadik ilyen incidens a Balti-tengeren az elmúlt három hónapban.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek