Tűz ütött ki a világörökség részét képező, 1984 óta az UNESCO által védett dél-spanyolországi córdobai mecset-katedrálisban péntek este, amit egy seprőgép okozhatott, amely a műemlék belsejében lévő Almanzor-kápolnában állt – közölte szombaton a város polgármestere.
José María Bellido elmondta, hogy bár a lángok műemlék több részét is érintették, a városi tűzoltóság három egysége gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült a tüzet eloltani, és „nem történt katasztrófa". Az oltási munkálatokban részt vevő egyik tűzoltót hőguta miatt el kellett szállítani a helyszínről, állapotáról egyelőre nincs több információ. A polgármester kifejtette, hogy a három tűzoltóegység a templom külső részén, belsejében és a tetőn is dolgozott, ahol együttműködtek a helyszínen zajló felújítási munkálatokat végző munkásokkal, akik a tűz kitörésének hírére tértek vissza a mecset-katedrálishoz.
Demetrio Fernández nyugalmazott püspök az újságíróknak elmondta, hogy a tűz helyi idő szerint körülbelül este kilenc óra 15 perckor keletkezett az Almanzor-belsőben, a Keresztelőkápolna és a Szentlélek-kápolna között. A lángok gyorsan átterjedtek a tetőre, ami riadalmat keltett a környéken. Fernández méltatta a tűzoltók munkáját, kiemelve, hogy „a tűz nagy erővel tört ki a műemlék belsejében, ezért a tűzoltók hatékony beavatkozásának döntő szerepe volt".
Ez volt a harmadik tűzeset a több mint ezeréves mecset-katedrális történetében, a mostanit megelőzően 1910-ben és 2001-ben csaptak fel lángok a műemlék épületben.
Córdoba a mórok székhelye volt uralmuk idején, és ottani mecsetjük a legnagyobb és legimpozánsabb volt Európában. Eredetileg 785-ben épült, majd a 10. században több bővítésen esett át. A mór uralom alóli felszabadulás (reconquista – ez a folyamat a 8. századtól egészen 1492-ig zajlott) után a 13. században katolikus székesegyházzá alakították át. A katedrális Spanyolország egyik legismertebb látványossága, amelyet tavaly több mint kétmillióan látogattak meg. A tűz eloltása után szombaton ismét megnyitották az érdeklődők előtt.
(via MTI)
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye