Nem finomkodott az orosz nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője Friedrich Merz-cel, Németország várományos kancellárjával húsvét előtt: Dmitrij Medvegyev azt üzente a kereszténydemokrata vezetőnek, hogy
„Gondold meg kétszer, náci!”
– adta hírül nagypénteken a német sajtó.
Az orosz vezető annak kapcsán fogalmazott így, hogy a következő német szövetségi kormány feje a nagy hatótávolságú Taurus cirkálórakétákról kiújult vitában közölte: a pusztító német fegyvert Ukrajna rendelkezésére kellene bocsátani, hogy hatékonyabban védekezhessen a három éve tartó orosz támadással szemben.
Bár az elképzelése nem új keletű: a konzervatív politikus már a Scholz-kormány idején, illetve a választási kampányban is kiállt a fegyverszállítások mellett, ám most nagyobb a feszültség emiatt Moszkvában.
A Taurus (Bika) KEPD-350-es rakéták óránként 1170 kilométeres sebességgel képesek haladni, és akár 500 kilométerre is elérhetnek célpontokat, vagyis lehetővé tennék, hogy
Ukrajna mélyen Oroszország területén lévő, fontos objektumokat, katonai indítóbázisokat semmisítsen meg.
Az esetleges szállítás kapcsán a napokban Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője is határozott kijelentéseket tett: ha Taurusokat vetnek be oroszországi infrastrukturális célpontok ellen, azt
„a Német Szövetségi Köztársaság közvetlen részvételének tekintik a kijevi rezsim katonai akcióiban,
minden következménnyel, ami Németországra nézve jár” – idézi a Berliner Morgenpost.
Hadüzenet Berlinből? – latolgat az orosz sajtó
Ez pedig a német sajtó szerint arra utal, hogy
Oroszország hadüzenetnek könyvelné el a Taurusok sokat vitatott szállítását Ukrajnába,
ezért az erről szóló, friss diskurzust szoros figyelemmel kísérik a Kremlben.
Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov például Friedrich Merzet a „keményebb álláspont hívének” tartja, és az újságíróknak kijelentette: "sajnos az európai fővárosok nem hajlanak arra, hogy a béketárgyalásokhoz vezető utat keressenek, hanem inkább a háború folytatását provokálják” – írja a berlini napilap.
A Nezavisimaya Gazeta című orosz lap is azt latolgatja, hogy Merz konfrontációba viszi-e Németországot Oroszországgal, amiről a Kommerszant megállapítja, hogy az új kancellár sokkal inkább katonai beállítottságú, mint elődje, a szociáldemokrata Olaf Scholz, ráadásul vezető szerepet kíván vállalni az Ukrajna védelmét támogató, európai erőfeszítésekben.
Bár a Bika támadása Moszkva ellen, vagy a Krími híd lerombolása vörös vonal, a rakétáról szóló vita kevésbé katonai, mint politikai jelentőségű Oroszország számára a berlini orosz nagykövet szerint.
A szállítás „nagyon rövidlátó lépés lenne”
– jelentette ki Szergej Nyecsajev, aki szerint ráadásul a Taurus bevetése nem vezetne változáshoz a csatatéren, viszont "teljesen új minőséget jelezhet” a Németországgal való kapcsolatokban.
Tekintve, hogy szakértők szerint az ukrán katonák nem képesek működtetni ezeket a nagy hatótávolságú fegyvereket, ahhoz német közreműködés lehet szükséges.
Még a belső csatákat is meg kell vívni
A téma amiatt lángolt fel, mert a CDU/CSU Unió kancellárjelöltje a szorosabb nemzetközi együttműködés jegyében egy hete felvetette, hogy nyitott a rakéták szállítására, ha az az európai partnerekkel egyeztetve történik – a kezdeményezést üdvözölte például Caspar Veldkamp holland külügyminiszter és Radoslaw Sikorski lengyel miniszterelnök.
Nem arról van szó, hogy mi magunk avatkozunk be ebbe a háborúba,
hanem arról, hogy ilyen fegyverekkel szereljük fel az ukrán hadsereget – mondta Friedrich Merz az ARD csatornának.
Szavait árnyalja, hogy a német Taurus külföldi bevetéséhez a Bundestag döntése szükséges, ami lényegében azt jelentené, hogy
Németország közvetlen részesévé válna a háborúnak.
A kereszténydemokratákkal húsvét után kormánykoalícióra lépő szocdem párt, az SPD ugyanakkor továbbra is ellenzi a rakéták átadását, mert tartanak az eszkalációtól – írja a Deutsche Welle.
Nem akarunk harcoló féllé válni
– jelentette ki Matthias Miersch, az SPD főtitkára, hangsúlyozva, hogy a stratégiai információk mérlegelése után a koalíciós pártoknak egységesen kell döntenie.
Zelenszkij sürgeti a pusztító eszközöket
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta sürgeti Németországot, hogy adja át a gyilkos eszközöket, és többször bírálta az SPD-s Scholzot, amiért vonakodnak a témában.
Különösen, hogy a szövetségesek közül eddig Franciaország és az Egyesült Királyság szállított cirkálórakétákat Ukrajnának. A közel azonos fegyverrendszerek, a Storm Shadow és a Scalp azonban kevésbé pontosak, mint a Taurus, és lényegesen rövidebb a hatótávolságuk.
Emellett novemberben, néhány hónappal hivatalának elhagyása előtt, Joe Biden akkori amerikai elnök szintén felhatalmazta Ukrajnát arra, hogy az Egyesült Államok által szállított ATACMS rakétákkal csapjon le Oroszországra – a Taurusok viszont ezeknél is sokkal messzebbre tudnak repülni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol

Hasít az arany

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!
