1990-ben, amikor a Szovjetunió már a végső összeomlás felé tartott, a szovjet rezsim kérlelhetetlen kritikusa, Alekszandr Szolzsenyicin felvázolta a posztszovjet jövő tervét az Oroszország újjáépítése című könyvében.
Ahogy arra az Index felhívta a figyelmet, maga a könyv viszonylag szűkszavú, az angol fordítás körülbelül 90 oldalas, ezért inkább egy kiáltványnak tekinthető, azonban az ott megfogalmazottak komoly hatással voltak Vlagyimir Putyin orosz elnök nézeteire.
Az írásban Szolzsenyicin arról értekezik, hogy a Kremlnek el kellene engednie Moszkva egy sor korábbi gyarmatát, különösen a Baltikumban, a Kaukázusban és Közép-Ázsia nagy részén.
Észak-Kazahsztán egy része azonban visszakerülhetne Oroszországhoz, valamint Belarusz is, amely nem volt különálló nemzet Oroszországtól. A legfontosabb pedig, hogy Ukrajna nagy része jogosan marad orosz kézen, Kelet-Ukrajnától a Krímig egészen Kijevig bezárólag.
Szolzsenyicin a „mongol inváziót” és a „lengyel gyarmatosítást” okolta az oroszok és az ukránok, valamint a beloruszok szétválasztásáért.
Minden beszéd arról, hogy egy különálló ukrán nép létezik, körülbelül a kilencedik század óta, és saját, nem orosz nyelvvel rendelkezik, egy nemrég kitalált hazugság. Az ukrán függetlenségre tett korábbi kísérletek az elit által irányított, felülről irányított ügyek voltak – az egész lakosság véleményének kikérése nélkül –, míg az önálló ukrán állam létrehozására irányuló modernebb erőfeszítések nem voltak mások, mint kampányok – egy élő szervezetből való kimetszés, egy kegyetlen felosztás, amely egyének és családok millióinak életét tépné szét
– írta.
Az orosz olvasók számára közel 20 millió példányban nyomtatták ki az Oroszország újjáépítését, amely Borisz Jelcinre is nagy hatással volt. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után pedig Szolzsenyicin hamar az új elnök „spirituális gurujává” vált, ami Putyin és Szolzsenyicin közvetlen találkozásában csúcsosodott ki, nem sokkal az író 2008-as halála előtt.
Putyin már szinte a bölcsőtől „megtérítené” a gyerekeket
Oroszország azt tervezi, hogy létrehoz egy hazafias neveléssel foglalkozó ifjúságpolitikai minisztériumot, majd ezt összevonja a már meglévő oktatási minisztériummal.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Orosz-ukrán béke: Rubio szerint már csak egy lehetőség maradt
