Nem osztja Donald Trump derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron, a francia elnök erről az amerikai NBC News csatornának beszélt.
Ha megnézem a helyzetet és a tényeket, nem látom, hogy Putyin elnök most békét akarna, de talán túl borúlátó vagyok
– nyilatkozta a francia államfő.
Emmanuel Macron egy másik keddi interjúban arról beszélt: Vlagyimir Putyin „egy ragadozó, egy ogre a küszöbünkön, akinek folyamatosan ennie kell a saját túlélése érdekében”. A francia elnök az LCI csatornának elmondta: 2007-2008 (a grúziai orosz beavatkozás) óta Putyin ritkán tartotta be ígéreteit. Folyamatosan destabilizáló erő volt és megpróbálta felülvizsgálni a határokat, hogy kiterjessze hatalmát.
A francia államfő úgy vélte, hogy
Oroszország tartósan destabilizáló erővé és potenciális fenyegetéssé vált sokunk számára.
Hozzátette: egy ország, amely költségvetésének 40 százalékát katonai célú felszerelésekre költi és több mint 1,3 milliós hadsereget mozgósított, nem fog egyik napról a másikra visszatérni a békéhez és a nyitott demokratikus rendszerhez.
Emmanuel Macron szerint Oroszország fenyegetést jelenet az európaiak számára. „Nem szabad naivnak lennünk” – vélekedett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye