A szlovák Pravda információi szerint az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico hasában, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer.
A kormányfő jelenleg a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház intenzív osztályán fekszik, és egyelőre nem tudni, elszállítják-e másik intézménybe.
Kapcsolódó
A Pravda szerint annyi biztos, hogy további műtétek várnak még rá. A több mint öt órán át tartó szerdai operációt két, sebészekből és traumatológusokból álló orvoscsapat végezte.
Robert Fico csak korlátozott módon képes kommunikálni, kizárólag egészségügyi kérdésekben beszélnek vele, politikai eseményekről nem tájékoztatják
– közölte kora délután Robert Kaliňák védelmi miniszter a szlovák Biztonsági Tanács ülése után újságírók kérdésére, majd így folytatta: nem kozmetikai jellegű operációról volt szó, a kormányfő felépülése nem lesz könnyű. Kaliňák szerint négy lövés érte a kormányfőt: „az orvosok stabilizálták az állapotát” – mondta, egyúttal hozzátéve, hogy a miniszterelnök még nincs túl az életveszélyen. A tárcavezető megköszönte a lakosság és a politikusok támogatását.
Vége lehet a politikai nagygyűléseknek, teljesen át kell gondolni a kampányt
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint a Robert Fico elleni merénylet után kérdés a jövőre nézve, hogy szabad-e ilyen közel engedni vezető politikust az emberekhez. Véleménye szerint a testőröknek esélye sem volt megállítani a merénylőt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet