A Robert Fico elleni fegyveres merénylet kapcsán beszélgetett egymással az ATV Egyenes Beszéd műsorában Rónai Egon és vendége, Tarjányi Péter.
„Orbán Viktort rengeteget froclizzák amiatt, hogy bizony golyóálló mellény van rajta, a biztonságáért felelősök nyilván erre kötelezik őt, hogy nem volt a szlovák miniszterelnökön ebben az esetben ilyen?” – tette fel a kérdést a biztonságpolitikai szakértőnek a műsorvezető.
Kapcsolódó
-
Már egy hónapja megjövendölte a merényletet Robert Fico
-
Ficonak személyesen kellene átadnia a feladatait?
-
Életfogytiglan várhat Robert Fico merénylőjére, aki büszke arra, amit tett
-
Terjednek az álhírek Robert Fico merénylőjéről
-
Pravda: elállították a vérzést Robert Fico hasában, de gondot okozhat a gyógyszere
Tarjányi Péter elmondta, hogy „a mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell, tehát az ő politikája gyűlöletet kelt. Ilyen szempontból számtalan történetet hallottam az elmúlt évtizedekben, amikor a védett vezetők ezt megideologizálták, hogy miért nem kell, miért nem veszik fel”.
– fejtette ki a műsorban a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a szlovák miniszterelnök elleni „támadásról fogalma nem volt az egész biztonsági rendszernek. Nem csak a személyi biztosítóknak, hanem a háttérben dolgozóknak sem”.
Tarjányi Péter úgy látta: „nagyon komoly biztonsági fiaskót láttunk. Igen, hibáztak a testőrök, nem volt rendben a védett személy közvetlen biztosítása, nem volt rendben a menekítés sem, a jármű hosszú másodpercekig a helyszínen tartózkodott és nem vitte el azonnal a kórházba a védett vezetőt...Azt is látnunk kell, hogy itt egy olyan személyről van szó, akiben gyűlt a harag, valamilyen politikai meggyőződés, aminek kapcsán úgy döntött, hogy ő ezt a támadást végre fogja hajtani. Az, hogy ő a helyszínen meg tudott jelenni fegyverrel és ezt nem vették észre, kivéthetetlen helyzettel találta magát szembe a személyi biztosítók csoportja”.
Ez az amit leírnak a nagy könyvben, és akkor jön a valóság...A védett személyeknek van egy furcsa szokásuk, hogy szeretnek odamenni emberekhez a tömegben, akik hívják őket. Itt is ez történt az információk szerint maga a merénylő kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy jöjjön közelebb és lépjen oda hozzá és odament
– idézte fel a történteket Tarjányi Péter, aki szerint „ebben az esetben egy nagyon fontos elv sérült. Ezt azért tudják a személyi biztosítók, azzal is tisztában vannak, hogy a védett vezetőjüknek vannak ilyen szokásai. Ebben látom én az egyik legsúlyosabb hibát a testőrök oldaláról, hogy amikor ezt hallották nem álltak úgy a támadó és a védett vezető közé” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben