Robert Ficót szerdán a kihelyezett kormányülés után érte találat Nyitrabányán (Handlova), amikor a kultúrház előtt gyülekező emberekhez lépett. A szlovák kormányfőt mentőhelikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, ahol a műtétje négy órán át tartott.
A TA3 hírtelevízió röviddel 8 óra előtt azt közölte, hogy Robert Fico miniszterelnök állapota stabil, és kommunikál, nem sokkal később viszont Robert Kaliňák védelmi miniszter a besztercebányai kórház előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette, Fico állapota rendkívül súlyos. Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter is megerősítette, hogy a miniszterelnök küzd az életéért – számolt be róla a Parameter.
Kapcsolódó
Késő este aztán Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter azt közölte a BBC-vel, hogy Robert Fico miniszterelnök "túl fogja élni", és már nincs életveszélyben. Nagyon megdöbbentett, ami történt, de amennyire tudom, a műtét jól sikerült jelenleg nincs életveszélyes helyzetben – mondta a politikus.
A TV Markíza ugyanakkor csütörtökön reggel megbízható forrásra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy Robert Fico továbbra is életveszélyben van.
A kórház előtt csütörtökön reggeltől újságírók gyülekeztek, köztük külföldi sajtóorgánumok munkatársai is.
A legfrissebb információk Robert Kaliňák védelmi minisztertől származnak, aki rövid sajtótájékoztatót tartott a besztercebányai kórházban, ahol Robert Ficót kezelik.
A védelmi miniszter szerint a miniszterelnök állapota még mindig nagyon súlyos, de az orvosoknak sikerült stabilizálniuk az éjszaka folyamán.
Az éjszaka folyamán az orvosoknak sikerült stabilizálniuk a beteg állapotát, jelenleg további intézkedések zajlanak az állapot javítása érdekében
– tájékoztatott a miniszterelnök-helyettes, aki egyben hozzáfűzte, hogy a nap folyamán további tájékoztatást ad Robert Fico miniszterelnök állapotáról. A védelmi miniszter Pozsonyba tart a kormány biztonsági tanácsának ülésére.
Miriam Lapuniková, a besztercebányai kórház igazgatója elmondta:
„A páciensnek több lőtt sebe volt, amelyek következményei a regenerálódáshoz vezetnek. Állapota stabilizálódott, de nagyon súlyos. A műtét 5 óráig tartott.” – adott hírt róla az actuality.sk
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val