Egy 14 éves fiú bevallotta, hogy direkt gyújtogatott a portugál erdőkben, elindítva ezzel több veszélyes, pusztító erdőtüzet az országban. A fiú rollerrel közelítette meg az erdős területeket, és gyufát használt a tűzgyújtáshoz – mondta a rendőrségen.
A hatóságok szerint a fiú több erdőtűzért is felelős volt az elmúlt időszakban, például a Seidões, Ardegão és Arnozela területeken kialakuló lángokért. A portugál rendőrség közleményéből kiderült, hogy a fiú valószínűleg mérges volt, mivel hanyatlott az iskolai teljesítménye, és instabilnak érezte a szociális kapcsolatait.
A rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy Portugália területén több erdőtűz kezdődött ugyanazokon a területeken, gyanús körülmények között. A közlemény szerint a nyári időszak alatt ezek a területek folyamatosan meggyulladtak, néha napi szinten többször is, ez pedig aggodalommal töltötte el a helyi lakosságot, és elpusztított több hektár erdőt.
Augusztus 20-ig a portugál rendőrség már 52 olyan embert tartóztatott le, akiket gyújtogatással vádolnak. A portugál szervek közölték, hogy péntek reggelig 97 erdőtüzet még nem sikerült teljesen eloltani – írja az Euronews.
Égető nyár
Idén nyáron megdöbbentően sok erdő gyulladt meg egész Európa-szerte. Ilyen pusztítás két évtizede nem volt Európában, ugyanis az erdőtüzekkel foglalkozó európai információs rendszer, az (EFFIS) adatai szerint több mint egymillió hektárnyi terület égett fel az Unióban idén.
Portugáliában még nem dőlt meg a 2017-es rekord, azonban Spanyolországban, Cipruson, Németországban és Szlovákiában is meghaladta a húsz éves rekordot az erdőtüzek pusztításának mértéke.
A klímaváltozás hatása
Az erdőtüzek szoros kapcsolatban állhatnak a klímaváltozással, amit a felmelegedés is okozhat, hiszen ilyenkor sokkal gyorsabban lángra kap a növényzet, és gyorsabban is terjednek a lángok.
Szakértők szerint a legfontosabb lépés az, hogyha az országok áttérnek a fosszilis tüzelőanyagok használatáról más energiaforrásokra, hiszen ezeknek további észszerűtlen használata akár 3 Celsius-fokos felmelegedést eredményezhet.
Magyarország sem maradt ki
Hazánk sem úszta meg teljesen a tüzeket. Lapunk beszámolt arról, hogy pénteken is kigyulladt a száraz aljnövényzet Isaszeg mellett, a tűz több hektáron égett, és ingatlanokat is veszélyeztetett. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság még aznap délután közölte, hogy sikeresen megfékezték a tüzet, egy négy négyzetméteres présház semmisült meg, sérültről még nem tudni.
Magyarországon az erdőtüzek csak kevesebb mint 1 százalékban keletkeznek természetes úton, így a tüzek többsége emberi gondolatlanság vagy szándékosság következménye.
Ebben az időszakban még fontosabb odafigyelni a tűzgyújtási tilalomra, illetve betartani a szabályokat, ha valaki tüzet szeretne gyújtani a megengedett időszakokban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére