Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt – közölték a hatóságok szerdán. A Nemzeti Polgári Védelmi Hatóság legfrissebb tájékoztatása szerint kedden este mintegy 2700 tűzoltót és 29 repülőgépet mozgósítottak országszerte az erdő- és bozóttüzek megfékezésére.
"Ezen a napon regisztráltuk a legtöbb riasztást az év eleje óta, eddig összesen 132 bejelentést kaptunk" – mondta Mario Silvestre, a Nemzeti Polgári Védelmi Hatóság országos parancsnoka egy sajtótájékoztatón. Tizenhét eset nagyobb aggodalomra ad okot – tette hozzá. Néhány településen elővigyázatosságból evakuálni kellett a lakosokat.
A legtöbb erőforrást mozgósító tűzvész továbbra is az ország középső részén fekvő az Arouca településnél volt, ahol kedd este még mindig csaknem 750 tűzoltó volt bevetésen.
Húsz embert, köztük tizennégy tűzoltót láttak el a mentőszolgálat munkatársai kedden – közölte a polgári védelem vezetője, hozzátéve, hogy súlyos sérülések nem voltak.
Luis Montenegro miniszterelnök ellátogatott a polgári védelmi hatóság országos központjába, szerinte minden erőforrásuk bevetésre kész, hogy a lehető leggyorsabban beavatkozhassanak.
Az Erdészeti Intézet (ICNF) előzetes adatai szerint az év eleje óta már több mint 22 ezer hektárnyi erdő égett le.
Ég a világ! Így pusztítanak el mindent az erdőtüzek
Kanada mellett a német, a spanyol, a görög és a török erdők is sorra kapnak lángra a nyári hőségben. Nézze meg képgalériánkat!Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta