Mind Irán, mind Oroszország esetében a fenyegetést alapvetően ugyanazok az erők jelentik, amelyek ellenzik az országok törvényes érdekeinek biztosítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Támogatjuk Iránt törvényes érdekeiért, köztük a békés célú atomenergiáért folytatott küzdelmében. Mindig is ezt az álláspontot képviseltük, és elvi álláspontunk ebben az ügyben és ebben a konfliktusban nem változott.
– hangsúlyozta az Oroszországi Föderáció első embere.
Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök megígérte: támogatja Oroszország követelését, hogy biztosítsák a busehri atomerőművet építő orosz alkalmazottak biztonságát. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy a létesítményben jelenleg 300 orosz állampolgár dolgozik, az összes ottani orosz alkalmazott létszáma mintegy ötszáz.
Feltétel nélküli megadásból kéthetes gondolkodási idő
Donald Trump felszólítása a totális megadásra süket fülekre talált, a szakértő szerint a teheráni vezetés nem engedheti meg magának, hogy vesztesnek tűnjön ebben a háborúban. Ráadásul az Iránnak adott 14 napos amerikai elnöki haladék jelentős bizonytalansági tényezőt adott a stratégiai számításokhoz. Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek