Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy olyan hivatalos javaslatot fog szerdán benyújtani az uniós kormányoknak, amely szerint az EU által befagyasztott orosz vagyonból származó bevételek 90 százalékát egy olyan alapba utalják, amelyből Ukrajna fegyverellátását finanszíroznák, a maradék 10 százalék pedig az EU költségvetésébe kerülne.
A javaslat szerint az évente nagyjából hárommilliárd eurót az Európai Békefenntartási Eszközbe (EPF) irányítanák.
Ha ezt megtesszük, nos, az oroszok nem lesznek nagyon boldogok. A pénz mennyisége még csak nem is rendkívüli. De nem elhanyagolható
– magyarázta Borrell a Reuters beszámolója szerint.
A Nyugaton lefoglalt orosz vagyon mintegy 70 százaléka a belgiumi Euroclear központi értéktárban van, ahol nagyjából 190 milliárd eurónyi orosz értékpapír és készpénz található. A javaslat az ezekből származó nyereségre vonatkozik.
Olaf Scholz német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azok közé tartozik, akik támogatják az elképzelést, hogy ezeket a pénzeket Ukrajna katonai támogatására kell fordítani.
Borrell azonban kiemelte, hogy néhány tagállamnak jogi aggályai vannak, mások pedig azt a lehetőséget vetették fel, hogy válaszcsapásként az orosz állam lefoglalhatja az országban lévő nyugati vállalatok vagyonát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben