Újabb, mintegy 1 milliárd euróról szóló pénzügyi támogatást jelentett be Ukrajna számára az Európai Beruházási Bank elnöke – írja a Euronews.
A mostani támogatással az infrastruktúra helyreállítása, a vízellátásra, az oktatás és az egészségügy segítésére koncentrálunk
– mondta Nadia Calviño, a Zelenszkij-el folytatott kijevi megbeszélését követően.
Csaknem 500 millió euróval támogatják az ukrán kis-, és középvállalkozásokat, beleértve a frontvonalak közelében működő cégeket is.
Az Európai Beruházási Bank elnöke szerint Ukrajna egyértelműen a legfontosabb most számukra, az ország iránti elkötelezettségük pedig töretlen, a pénzintézmény pedig jelenleg az egyik, ha nem legfontosabb befektetési partnere az országnak.
Calviño örömét fejezte ki, hogy sikerült megkötni a mintegy 1 milliárd eurónyi beruházás mobilizálásáról szóló megállapodást, illetve, hogy sikerült felgyorsítani a projektek helyszíni megvalósítását.
A további támogatásokról jelenleg is folynak a tárgyalások, elsődlegesen a lakásépítésekkel kapcsolatban, hiszen a kitelepített ukrán lakosoknak nincs hova hazatérniük.
Volodimir Zelenszkij megemlítette, hogy a Trump-kormányzat tagjaival is tárgyal a héten Ukrajna jövőjéről.
A héten fontos embereket várunk Ukrajnába Trump csapatából, még a müncheni konferencia előtt, ahol az alelnökkel is találkozom
– mondta az ukrán elnök.
Trump nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, hogy az amerikai képviselők több európai vezetővel is tárgyalnak ezen a héten az ukrán-orosz béke érdekében.
Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok
Keith Kellogg, az orosz-ukrán háború lezárásáért felelős elnöki különmegbízott a szankciók megduplázásáról beszélt. A nyugalmazott amerikai tábornok szerint csak katonai eszközökkel nem lehet békére kényszeríteni Oroszországot.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Már csak néhány óra van hátra és minden megváltozik, jön a nagy fordulat
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat