Immár több mint három éve folyik az orosz-ukrán háború a szomszédságunkban, és újabb fordulóponthoz érkezett. Oroszország teljesen az ellenőrzése alá vonta Luhanszk megyét, ami egy 26 700 négyzetkilométeres, Oroszországgal határos terület.
Ez a terület az első olyan, amit az orosz hadsereg teljesen az ellenőrzése alá tudott vonni a 2014-ben elfoglalt Krím-félsziget óta.
2022 szeptemberében Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Luhanszk és a részben oroszok által ellenőrzött Donyeck, Herszon és Zaporizzsja területek Oroszországhoz csatolandóak. Ez a nyugati államok szerint törvénytelen lépés volt, és a világ nagy része nem ismerte el.
Leonyid Paszecsnyik, az ún. Luhanszki Népköztársaság Moszkva által beiktatott vezető hivatalnoka szerint
A terület elfoglalásáról nem érkezett azonnali megerősítés az orosz védelmi minisztériumtól, és Ukrajna sem kommentálta azt.
Ukrajna szerint Oroszország területi követelései jogellenesek és nem megalapozottak, hiszen ezek a területek nemzetközileg is elismertek Ukrajna szuverén területeként.
Kijev kijelentette, sosem fogja elismerni az orosz szuverenitást ezeken a területeken. Oroszország pedig azt hangsúlyozta, a területek már Oroszországhoz tartoznak, és nem fogják visszaadni őket.
Luhanszk az orosz forradalomig Oroszország része volt, majd a Szovjetunió részévé vált, mint az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területe. Oroszország jelenlegi tudásunk szerint közel 19 százalékát birtokolja Ukrajnának - írja a Reuters.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket