Ünnepségek helyett tiltakozási hullámmal kezdték a pedagógusok a 2025–26-os tanév első napját: hétfőn Bukarestben úgy döntöttek, több ezer tanügyi alkalmazott vonul utcára; a szakszervezetek ezzel párhuzamosan Daniel David oktatási miniszter azonnali lemondását követelik Romániában – adta hírül a Transtelex.
A fővároson túl más-más helyszíneken is tüntetnek szerte az országban, bekapcsolódva az akcióba. A demonstrációk sorát a bevezetett megszorítások robbantották ki.
A portál azt írja, Erdélyből, Hargita, Kovászna és Maros megyéből is érkeztek tanárok Bukarestbe, de valószínűsítik, hogy minden megyéből képviseltetik magukat a tüntetésen.
Az egyetemistákból is verbuválódott tömeg „Le a Bolojan-kormánnyal!”, „Méltóságot!” és „Gyertek ki, hogy beszéljünk az iskoláról” rigmusokat is skandált, és különféle transzparenseket hoztak magukkal. Az egyiken az állt:
„Miniszter úr, ha pénz kell, vállaljon mellékállást!”.
A román kormány épülete elé tízezres tömeg gyűlt össze, jelenlévők úgy jellemezték a hangulatot, hogy az békés, de feszült.
Ez a demokrácia órája, amit a diákjainknak tartunk
– nyilatkozta egy tanár a Digi24-nek, aki szerint azért volt szükség erre a megmozdulásra, hogy felhívják a figyelmet a közoktatásban uralkodó körülményekre: az osztályok túlzsúfoltak, a tanárok leterheltek, a miniszter pedig nem hajlandó meghallgatni a tanárokat.
A tudósítás szerint kora délutánra elkezdett oszladozni a tanártömeg, mivel a koordináció hagyott kívánnivalót maga után. Mindenesetre
a résztvevők jelentős része azt ígéri: ez még csak a kezdet, és a tiltakozások folytatódni fognak.
Az ottani szakszervezeti vezetők aláhúzták, a bérhelyzeten túl melyek az oktatás minőségét veszélyeztető döntések: az osztálylétszám növelése, az iskolák összevonása, a kötelező óraszám növelése, valamint az érdemösztöndíjak értékének és számának drasztikus csökkenése.
Kapcsolódó
Az Agerpres hírügynökség nyomán a Székelyhon.ro azt írja, több ezren gyűltek egybe a tiltakozás alkalmából, és a román fővárosba Székelyföldről is érkeztek pedagógusok.
Mi lesz veled, magyar oktatás? Több tantárgyban nem indul pedagógusképzés
Nem indulnak olyan fontos tanári szakpárok az ELTE-n, mint például a fizika-kémia szakos tanár, ugyanis vagy nem volt elég jelentkező, vagy senki sem érte el a ponthatárt. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol