Egy friss brit kutatásból kiderült, egy gyakori munkáltatói hiba miatt nők ezrei szenvedhetnek nyugdíjveszteséget anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Amikor egy nő szülési szabadságra megy, a munkáltatónak továbbra is a teljes fizetése alapján kellene befizetnie a nyugdíjjárulékokat – írja a Dívány.
Ennek ellenére előfordul, hogy a cégek tévesen a szülési szabadság alatti csökkentett jövedelem alapján számolják a járulékokat, ami jelentős hiányt eredményezhet a nyugdíjalapban.
Az elveszített összeg néhány száz fonttól akár 4 ezer fontig (1,9 millió forint) terjedhet. A Nugget Savings brit érdekvédelmi csoport 236 nő bevonásával végzett felmérése szerint több mint 100-an találtak eltéréseket nyugdíjjárulékaikban a szülési szabadság ideje alatt. Szerencsére néhányan sikeresen visszakapták az összeget, azonban mások ellenállásba ütköztek munkáltatóik részéről, aki az eltelt időre hivatkozva, úgy jártak el, hogy helyesen jártak el.
Stella Creasy parlamenti képviselő aggodalmát fejezte ki ezekkel az eltérésekkel kapcsolatban. Kiemelte, amikor a munkáltatók mellőzik a nőket gyermekvállalásuk miatt, nemcsak karrierjüket, hanem időskori anyagi biztonságukat is veszélyeztetik. Fontosnak tartja, hogy ne csak a nemek közötti bérszakadékot, hanem a nyugdíjszakadékot is szüntessék meg.
Hasonló problémák Magyarországon is megfigyelhetőek. Az Eurostat legfrissebb statisztikái szerint a magyar nők átlagosan 17,5 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. Ez az egyik legrosszabb arány az Európai Unióban, de a rövidebb szolgálati idő miatt a nők nyugdíja is lényegesen alacsonyabb.
2023 elején a férfiak átlagos öregségi nyugdíja 228 400 forint volt, míg a nőké 192 200 forint.
Hozzányúl a kormány az özvegyi nyugdíj szabályaihoz
A bejelentési kötelezettségek és a hatósági vizsgálatok együtt járnak a nyugdíjigénylésekkel. Most egy mondat változik.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll