Bár Lutz kinevezése eredetileg 2027-ig szólt, idő előtt távoznia kellett a posztról. A 61 éves vezető 2017 eleje óta irányította a céget, előtte pénzügyi igazgatóként dolgozott, és 1994-ben lépett be a céghez.
Az elmúlt években a távolsági vonatok pontossága jelentősen csökkent: 2017-ben még 78,5 százalékos volt, tavalyra viszont 62,5 százalékra zuhant. A vasúttársaság folyamatosan veszteséget termelt, miközben az infrastruktúra állapota egyre romlott.
Kapcsolódó
Lutz 2024-ben hároméves felújítási tervet hirdetett meg, amely több ezer munkahely megszüntetését és 40 teljes pályafelújítást tartalmazott, ám a program befejezését már nem ő irányíthatja.
Patrick Schnieder közlekedési miniszter jelentette be a leváltást, szeptember közepére ígért részletes átszervezési tervet, amely személyi változtatásokat, reformokat is tartalmaz, és ekkora derülhet ki az utód neve is.
A tárcavezető (CDU) egy rendkívül összehívott sajtótájékoztatón a welt.de beszámolója szerint úgy fogalmazott:
a vasútnak pontosabbnak, tisztábbnak és biztonságosabbnak kell lennie. Ehhez kell most megtalálni a megfelelő személyt. A vasútnál drámai a helyzet.
Azt is mondta:
a cél, hogy a vasút szolgálja az embereket, és ne fordítva.
A szakszervezetek és tartományi politikusok gyors döntést sürgetnek, hangsúlyozva, hogy a Deutsche Bahn jelenlegi helyzete nem enged hosszú bizonytalanságot a vállalat élén. Elemzők szerint a vezérváltás önmagában nem oldja meg a problémákat: a cég jövője a hosszú távú reformokon és az infrastruktúra felújításán múlik, amelyek célja a pontosság, a biztonság és a fenntartható működés biztosítása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér