A Michelin részvényei kedden 11 százalékkal, közel három éve nem látott mélypontra estek vissza. A vállalat hétfőn késő este közölte, hogy 2025-re 2,6-3,0 milliárd euró közötti szegmens üzleti eredményre számít, ami alacsonyabb a korábbi, 3,4 milliárd euró feletti eredmény előrejelzésnél, miután a harmadik negyedévi értékesítési volumen közel 10 százalékkal csökkent a legfontosabb régiójában, Észak-Amerikában – írja a Reuters.
A Michelin az észak-amerikai piacra szánt gumiabroncsait helyben gyártja, így elkerülve az amerikai vámok közvetlen hatását. Ugyanakkor a változékony környezetben a vásárlók óvatosabbá válnak, így a teherautó-eladások visszaesése is hatást gyakorolt rá.
A Michelin részvényei 11 százalékkal zuhantak a nyitáskor, majd kicsit mérséklődött az arány, és 8:39-kor 8,7 százalékkal voltak estek vissza, amely 2023 júliusa óta a legalacsonyabb arány.
A múlt héten a német autógyártó BMW az amerikai importvámok miatt csökkentette éves nyereség-előrejelzését, míg a Mercedes a harmadik negyedévi értékesítés csökkenéséről számolt be.
A Michelin a gyengébb kilátásokat a harmadik negyedévi észak-amerikai teherautó- és mezőgazdasági szegmens „zuhanó keresletével” és a gyenge gazdasági helyzetet tükröző gyenge teherautó-pótgumi-értékesítési piaccal magyarázta.
A Michelin 2024 májusában jelentette be, hogy 2026-ra 4,2 milliárd eurós üzleti eredményt tűzött ki célul.
Itt van a tokenizált részvény: ez tényleg meghódítja a világot?
A 26 millió ügyféllel rendelkező Robinhood egy TradFi részvényplatform, amely részvényeket tokenizál az Arbitrum blokkláncon, és kínálja azokat EU-s felhasználóknak. A tokenizált részvények hatalmas ösztönzést jelenthetnek a kriptovaluták széles körű elterjedése szempontjából, de a kritikusok szerint nem biztosítanak jogi értelemben tulajdonjogot. Nagy út áll még előttünk.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban