A Melania Trumpról készül bronzszobrot az amerikai művész, Brad Downey készítette, és 2020 szeptemberében leplezték le. „Melania” 2020 júliusában jelent meg a Száva folyó partján. A hatalmas bronzszoborból most csak a lábak maradtak meg, és a két méter magas fatönk, amelyen álltak.
Nem ez az első alkalom, hogy egy Melania Trump előtti tiszteletet jelképező emlék nehéz sorsra jutott Sevnicában, szülőfalujában
– írta meg a BBC.
Az első változatot 2019 júliusában mutatták be. Egyetlen fadarabból faragta ki egy helyi kézműves, Ales „Maxi" Zupevc, és egy évig állt bántatlanul, amikor egy ismeretlen elkövető úgy döntött, hogy július negyedikén máglyává változtatja.
Szerencsére az amerikai művész, Brad Downey – aki Maxit bízta meg az eredeti, fából készült szobor megalkotásával – már elkészítette a szobor másolatát. A szobor ismét megjelent ugyanazon a helyszínen, de már bronzból.
Viszont hiába tervezték masszívra, kiderült, hogy a bokájánál fogva le lehet vágni és el lehet vinni.
A helyi rendőrség közölte, hogy „Melania” eltűnését lopásként kezelik, és nyomozást indítottak az ügyben. A szobrász azt gyanítja, hogy a szobor eltűnésének köze van Donald Trump újraválasztásához.
Sokan elítélték „a magán- vagy köztulajdonba való bármilyen beavatkozást”, de hozzátették: „az amerikai first lady imázsára senki sem volt büszke”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el