Nem valószínű, hogy beköltözne a Fehér Házba Melania Trump – erről értesült a CNN több meg nem nevezett forrás nyomán. A lapot szemléző 24.hu arról ír,
eszerint egyelőre tárgyalás alatt van, hogy az elnökválasztást behúzó Donald Trump neje hol is fogja tölteni az idejét a következő négy év során.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államokban hagyomány az, hogy a választások után mind a megválasztott és leköszönő elnök, mind pedig az elnökfeleségek hivatalos találkozón vesznek részt. Melania Trump egyik első hivatalos döntése azonban az volt, hogy kihagyná ezt a találkozót.
Joe Biden elnök szerdán az Ovális Irodában fogadja a frissen megválasztott elnököt. A leköszönő elnök felesége, Jill Biden szintén meghívta az új first ladyt, ám Trump felesége a közelmúltban megjelent memoárjával kapcsolatos teendőkre hivatkozott, így azt végül nem sikerült nyélbe ütni.
Más idők járnak
A nyilvánosság elől korábban is bujkáló volt modell elmondta, nem nyugtalan, „mert ezúttal másképp lesz”.
Sokkal több tapasztalatom és sokkal több tudásom van. Korábban már voltam a Fehér Házban. Amikor bemegyek, pontosan tudom, mire számíthatok
– részletezte az elnöki rezidenciával kapcsolatos várakozásait Melania Trump a Fox Newsnak adott interjújában, melynek épp a könyve népszerűsítése volt a célja.
Donald Trump felesége az ideje nagy részét a következő négy évben várhatóan New York és a floridai Palm Beach között fogja megosztani, ugyanakkor ragaszkodtak ahhoz, hogy a fontosabb eseményeken jelen legyen, és saját feladatai is lesznek first ladyként.
A bujkáló first lady: nem értik miért tűnt el Trump felesége
Melania Trump újságírói kérdésre még nyáron azt mondta, hogy továbbra is távol marad a nyilvánosságtól. További részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából