A román sajtóban arról jelentek meg információk, hogy összesen 47 magyarországi turistát szállítottak kórházba hétfőn, miután egy herkulesfürdői vendégházban ettek.
A maszol.ro azonban Tiponucz Tibor idegenvezetőtől – aki a magyarországi csoporttal tartott az incidens idején – megtudta, hogy valójában 12 személy lett rosszul, 9 embernél tényleg ételmérgezésre utaló tünetek jelentek meg, egy személy elájult, egy ember a hőség miatt lett rosszul, egy másik kirándulót pedig megcsípett a darázs.
A többieket a kórház menedzsere hívta be az épületbe, hogy hűtött helyiségben tartózkodjanak, ahol vizet is kaptak. Emellett a főorvos elmondta, maradjanak bent az emberek megfigyelés alatt, mert úgy vélte, hogy többen is rosszul lehetnek, de szerencsére ez nem így lett
– magyarázta.
A turistákat már kiengedték a kórházból, és visszatértek a vendégházba, ahol megszálltak.
Adrian Cican, a kórház vezetője korábban arról beszélt, hogy beindult a vörös akcióterv, még a szabadnapos és az otthonról szolgálatot teljesítő orvosokat is behívták, hogy ellássák a betegeket.
Az orsovai kórház jelentette az esetet az egészségügyi minisztériumnak, a Krassó-Szörény megyei tisztiorvosi szolgálat pedig vizsgálatot indított az ügyben, hogy kiderítsék a megbetegedések okát.
Kritikus állapot szélére sodorja Romániát a szárazság
Közel negyven településen korlátozzák a lakosság ivóvízellátását Erdélyben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró