„A francia-német viszony elengedhetetlenül fontos Európa számára" – hangsúlyozta a francia elnök Frank-Walter Steinmeier német államfő oldalán. Macron ellentmondott annak, hogy Európa francia-német „motorja" akadozni kezdett volna. „Ez nem igaz. Haladunk előre" – húzta alá Macron.

Steinmeier a francia elnök látogatásában „a mély francia-német barátság bizonyítékát" vélte felfedezni. „Újfent voltak olyan bírálatok, hogy Franciaország és Németország egyes kérdésekben különböző állásponton van, de egészen az utóbbi napokig terjedően is elegendő bizonyíték van arra, hogy a különböző kiindulópontok ellenére a végén úgyis megállapodunk" – hangoztatta a német államfő.

„Ha Németország és Franciaország képes dűlőre jutni, akkor még sok minden lehetséges Európában" – tette hozzá a két ország uniós ország szerepét méltatva.

„Közösen szeretnénk a demokráciát ünnepelni" – mondta Steinmeier tekintettel a német alaptörvény elfogadása 75. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatra. „Valódi ünneppé szeretnénk tenni ezt a látogatást. Közösen akarjuk ünnepelni a demokráciát" – emelte ki a német politikus.

Macron egyben emlékeztetett a júniusi európai parlamenti választások jelentőségére is, s úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió az egyetlen útja a demokrácia és a közös értékek védelmének.

Elküldenék Stoltenberget, Macront és a bombázgatókat az ukrán frontra

Jens Stoltenberg kérjen bocsánatot vagy mondjon le, ha Ukrajnába akarnak menni harcolni menjen ő vagy Emmanuel Macron - mondta vasárnap Matteo Salvini olasz helyettes miniszterelnök, a Liga jobboldali párt főtitkára, elfogadhatatlannak nevezve az Oroszország elleni támadás felvetését. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a NATO brüsszeli bizottságiban háborús tervezés zajlik.