Több százezer ember tartott ellenzéki nagygyűlést Varsóban vasárnap, két héttel a választások előtt, amelyek a liberális Polgári Platform (PO) szerint dönthetnek Lengyelország jövőjéről az Európai Unióban és demokratikus helyzetéről – írta meg a Reuters

A közvélemény-kutatások szerint a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormánya megnyerheti a voksolást de a többség megszerzése már nehézségekbe ütközhet. Mindeközben sokan elégedetlenek a megélhetési költségek emelkedése és a demokratikus fékek és egyensúlyok eróziója miatt.

A varsói városi hatóságok szerint egymillióan vettek részt a főváros eddigi legnagyobb tüntetésén. A TVP közszolgálati műsorszolgáltató, amely független médiamegfigyelők szerint a PiS uralma alatt a kormány szócsövévé vált, mintegy 100 ezren csatlakoztak.

Az onet.pl internetes hírcsatorna azt közölte, hogy számításai szerint mintegy 600-800 ezren vettek részt a tüntetésen.

Néhányan „PiSexit” vagy „A macska maradhat” feliratú transzparenseket vittek magukkal, Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetőjének kedvenc állatára utalva.

Az ellenzék abban reménykedik, hogy a felvonulás ösztönzi a választókat a választásokon való részvételre, esélyt adva az előrejutásra. 

Nagy változás következik. Ez Lengyelország újjászületésének jele

– mondta Donald Tusk, a PO vezetője a varsói központi téren összegyűlt tömegnek, sokan lengyel és uniós zászlókat lengetve.

Tusk, az Európai Tanács egykori elnöke azt mondta, a PiS célja lehet Lengyelország kilépése az EU-ból, amit a párt tagad, és úgy fogalmazott, hogy a választás döntő fontosságú a kisebbségek és a nők jogai szempontjából.

 

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a Le Monde. Bővebben >>>

A 2015 óta hatalmon lévő PiS azzal az ígéretével kampányolt, hogy távol tartja a bevándorlókat Lengyelországtól, mondván, hogy ez kulcsfontosságú a nemzetbiztonság szempontjából, és továbbra is a családok és az idősek felé irányítja a pénzt.

A PiS tagadja a nyugati kritikákat, amelyek szerint felforgatta a demokratikus normákat, és azt állítja, hogy igazságszolgáltatási reformjainak célja az ország igazságosabbá tétele és a kommunizmus maradványaitól mentessé tétele, míg a közmédiában történő változtatások megszabadítják a külföldi befolyástól.

De még nem férhetett hozzá a több milliárd eurós Covid helyreállítási forráshoz, amelyet Brüsszel visszatartott a lengyel bírósági reformok miatt.