A legutóbbi válság kirobbanása óta Moszkva mind Izraellel, mind a palesztinokkal – köztük a Gázai övezetet ellenőrző Hamász csoporttal – fenntartott kapcsolatait hangsúlyozta, miközben igyekezett a konfliktust az amerikai diplomácia kudarcának beállítani – írja a Reuters.
„A Kreml nem akarja, hogy az izraeliek csalódottak legyenek Moszkva álláspontja miatt: Rendszeres és intenzív párbeszédet folytatunk az izraeli féllel, rendszeresen véleményt cserélünk” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Moszkva álláspontja miatti izraeli csalódottságról szóló jelentésekre válaszolva. Hozzátette, hogy Oroszország álláspontja nagyon következetes, amit Putyin elnök többször is kifejezett.
Elítéljük a terrorizmus minden megnyilvánulását, részvétünket fejezzük ki az áldozatok minden hozzátartozójának és családjának
– jelentette ki Peszkov.
Moszkva a tűzszünetet sürgeti
Peszkov hozzátette, hogy Oroszország támogatja „a mielőbbi tűzszünetet” és a béke biztosítására, valamint egy független palesztin állam létrehozására irányuló erőfeszítéseket. Oroszország régóta bírálja a palesztinok amerikai háttérbe szorítását, és szorosabb politikai és biztonsági kapcsolatokat alakít ki Izrael főellenségével, Iránnal, különösen Moszkva ukrajnai inváziója óta.

A szóvivő azt is elmondta, Oroszország régóta tudja, hogy az ukrán különleges szolgálatok az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szoros ellenőrzése alatt állnak. A The Washington Post szerint az ukrán SZBU (polgári titkosszolgálat) és a GUR (katonai hírszerzés) kiterjedt segítséget kap az amerikai és brit hírszerző szolgákatoktól.
Tagadják Putyin betegségét
Peszkov továbbá elutasította azokat a feltételezéseket, hogy Putyin beteg lenne, és hogy nyilvános megjelenésein dublőrök helyettesítenék. Az orosz elnök egészségi állapotáról szóló spekulációk azután éledtek fel újra, hogy egy orosz Telegram-csatorna szerint vasárnap este Putyint a földön fekve találták meg, miután szívrohamot kapott.
„Ez csak mosolyra érdemes, semmi másra” – mondta a szóvivő annak kapcsán, hogy az államfőnek dublőrjei lennének.
2020-ban Putyin egy interjúban azt mondta, nem használ dublőröket, habár korábban biztonsági okokból felajánlották ezt neki – írta a Portfolio.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben