A hivatal területi önkormányzatokat és a helyi lakosságot felszólította, hogy szigorúan tartsák be az új szabályozást a biztonságosabb és kiegyensúlyozottabb városi környezet megteremtésére – írja az MTI.
A kóbor kutyák etetésének tilalmával a kártevők és rágcsálók terjedésének megfékezését, a környezetszennyezés csökkentését, valamint a közegészségre és a közbiztonságra jelentett kockázatok mérséklését tűzték ki célul az indoklás szerint.
Törökországban a becslések szerint mintegy négymillió kóbor kutya él a városok utcáin. A török parlament augusztusban fogadott el törvénymódosítást, amely az önkormányzatok feladatává tette, hogy begyűjtsék, ivartalanítsák, beoltsák, és menhelyen helyezzék el a kóbor kutyákat, amelyek ezt követően adhatóak örökbe.
A jogszabály lehetővé teszi, hogy a sérült vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, illetve emberre veszélyesnek nyilvánított kutyákat elaltassák. A törvény nagy vitát váltott ki, és szeptemberben ezrek tüntettek ellene, mivel az állatbarátok attól tartottak, hogy a gazdátlan állatok a sintértelepeken végzik vagy túlzsúfolt, betegségek sújtotta állatmenhelyekre kerülnek.
Újabb sokk az isztambuli halálhotelben: további két turista került kórházba
Három német állampolgár - egy anya és két gyermeke - ételmérgezés során életét vesztette Isztambulban, azonban az eset tovább bonyolódik, további turistákat szállítottak kórházba, illetve kiürítették a szállodát, ahol a német család lakott. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak