A műhold Tajvan északi partjai felett haladt el, és a rakétából származó törmelék az említett zónán belülre esett - mondta a forrás, hangsúlyozva, hogy a törmelék nem érintette a terület "belső biztonságát".
A pekingi állami média megerősítette egy új időjárási műhold felbocsátását egy észak-kínai űrközpontból, helyi idő szerint vasárnap 9 óra 36 perckor (magyar idő szerint 3 óra 36 perckor).
A tajvani fővárostól, Tajpejtől mintegy 160 kilométerre fekvő tengeri tilalmi övezetben vasárnap, helyi idő szerint 9 és 15 óra között hajózási tilalmat rendeltek el a rakétatörmelék lehetséges lezuhanása miatt – közölték a Tajvannal szemben fekvő dél-kínai tartomány, Fucsien tengerészeti hatóságai.
A CCTV kínai állami televízió által sugárzott felvételeken egy fehér rakéta volt látható, amint a mongol határ közelében, a Kanszu tartományban lévő Csiucsüan űrközpontközpontból felemelkedik, füst- és porfelhőt hagyva maga után.
A műhold a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az időjárás-előrejelzés, a katasztrófák megelőzése és enyhítése, az éghajlatváltozásra való reagálás és az ökológiai védelem területén nyújt majd szolgáltatásokat.
A kínai rakétaindítás előzménye, hogy Peking nagyszabású figyelmeztető hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök a múlt héten az Egyesült Államokban találkozott Kevin McCarthyval, a washingtoni képviselőház elnökével.
Kína Tajvant saját területének tekinti, és ellenez a tajvani vezetés és külföldi tisztségviselők közötti bármilyen kommunikációt. Tajvan viszont elutasítja Kína szuverenitási követeléseit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el