Júniusban 6,9 százalékkal csökkentek az autóeladások Kínában az egy évvel korábbihoz képes, így már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek. Vagyis a múlt hónapban újra gyorsult a májusi 2,2 százalékra mérséklődött, áprilisban 5,8 százalékos éves visszaesés.
A 2023 óta tartó árháború az év elején hozzájárult a kínai járműeladások fellendüléséhez, de az utóbbi hónapokban már kevésbé érezteti hatását, annak ellenére, hogy áprilisban bejelentették az autók kereskedelmének friss kormányzati támogatását – írja a Reuters
Kapcsolódó
Júniusban 1,78 millió személygépkocsit értékesítettek az ázsiai országban.
2024 első félévben 2,9 százalékkal, 9,93 millió járművel nőtt a kínai autóeladások száma. A belföldi értesítés 48,1 százalékát a NEV gyűjtőnév alatt kategorizálta – a teljesen elektromos autókat (EV) és különböző hibrideket is magába foglaló – alternatív hajtású járművek tették ki.
Kilőtt az export, de nem az elektromos járműveké
Miközben csökkentek a belföldi értékesítések, az előző évhez képest a májusi 23 százalékos emelkedést követően júniusban 28 százalékkal nőttek az autóeladások.
A szegeden gyárat építő BYD, illetve az olyan relatív új vállalatok, mint a Nio, a Zeekr és a Leapmotor egyaránt rekord havi eladásokat könyvelhetett el.
A múlt hónapban a NEV járművek exportja 12,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de az előző hónaphoz képest 15,2 százalékkal zsugorodott.
Az alternatív hajtású autók értékesítései 21 százalékát tette ki a teljes külföldi eladásoknak, ami 3 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
Az EU-s és észak-amerikai vámok következtében csökkenhet a külföldi eladások mértéke. Az uniós szigorítás nemcsak az ázsiai márkákat érintik: a Tesla a Kínában gyártott EV-k exportja március-júniusban 2022 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb szintre esett vissza. Mivel az amerikai cég sanghaji üzemben gyártott járműveinek Európa az első számú exportpiaca.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek