Több mint hat tonna, kábítószerek készítésére alkalmas vegyi anyagot foglaltak le az olasz hatóságok Kínából érkezett szállítmányokban, az anyag 63 millió MDMA-tabletta (ecstasy) előállítására lett volna elegendő, értéke megközelíti a 630 millió eurót (250 milliárd forint) – közölte hétfőn az olasz pénzügyőrség.
Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust segítségével folytatott kétéves nyomozás keretében Hollandiában két kínai állampolgárt letartóztattak, egy olasz üzletember ellen pedig nyomozás indult Milánóban a szóban forgó ügyben.
Az olasz rendőrség közlése szerint a többéves nyomozás a milánói Malpensa repülőtéren 2022-ben lefoglalt szállítmánnyal kezdődött, amelyről a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy nem más, mint az ecstasy előállításához használt kémiai vegyület.
A rakományt egy milánói székhelyű cégen keresztül próbálták eljuttatni Hollandiába, ám a holland hatóságok felderítették a szállítás tervezett helyszínét, majd sikeresen lefoglalták a több tucat kilogrammnyi PMK-t (az MDMA előállításához használt fő összetevőt), ketamint és hasist.
Később az észak-olaszországi Varese városába érkezett egy kéttonnás - amfetamin és metamfetamin előállítására alkalmas - vegyianyag-szállítmány. Az importőr raktárában a rendőrség további nyomozás után négytonnányi kábítószer-prekurzort talált.
Ilyet még nem láttak a rendőrök sem: döbbenetes mennyiségű drogra bukkantak
A hatalmas drogfogásra még tavaly került sor, hat embert most vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban Németországban.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center