A Fehér Ház és a Downing Street tájékoztatása szerint a harci gépek számos olyan épületet és létesítményt, a többi között repülőteret vettek célba, amelyeket a húszik manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal végrehajtott műveleteikhez használtak.
Az angolszász nagyhatalmak művelete a globális tengerhajózás forgalmának 15 százalékát lebonyolító vörös-tengeri hajózási útvonal védelmét szolgálja. A fellépést az indokolja, hogy a húszik az utóbbi hónapokban veszélyes, destabilizáló hatású támadások sorát követték el a térségben, brit és más külföldi hajókat veszélyeztetve. A támadások komoly fennakadást okoztak e kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal forgalmában, ami felhajtotta a nyersanyagárakat is.
Kapcsolódó
Rishi Sunak brit miniszterelnök korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte az Egyesült Államokkal együtt indított katonai műveletet.
A nemzetközi közösség ismételt figyelmeztetései ellenére a húszik folytatták ezeket a támadásokat. A héten már brit és amerikai hadihajókat is célba vettek, és az így kialakult helyzet nem tartható tovább - áll a Downing Street által ismertetett miniszterelnöki közleményben.
Az MTI idézi miniszterelnöki közleményt szerint Nagy-Britannia ezután is mindig fellép a hajózás szabadsága és az akadálytalan kereskedelmi forgalom biztosítása érdekében.
A brit királyi haditengerészet a nemzetközi védelmi művelet keretében folytatja a járőrözést a Vörös-tengeren, hogy elrettentse a húszikat a további agressziótól - áll nyilatkozatban.
Joe Biden amerikai elnök közleménye szerint az akciót kiterjedt diplomáciai lépések előzték meg. A légicsapás sikeres volt - húzta alá az amerikai elnök a dpa német hírügynökség jelentése szerint. Az Iránnal szövetséges lázadók közölték, hogy nem hagyják válasz nélkül a Nyugat lépését.
A lázadók a támadásokat Izrael Gázai övezet ellen vívott háborújával és a palesztinok iránti szolidaritással indokolják. (MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Kigyulladt egy mozdony a Balatonnál, aztán szarvast gázolt a vonat ugyanazon a vonalon

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
