Izrael a nemzetközi figyelmeztetések ellenére is ragaszkodik a tervezett offenzívához a Gázai övezet és Egyiptom határán fekvő palesztin város, Rafah ellen.
Ezt Benny Gantz tárca nélküli miniszter közölte.
Kapcsolódó
A világnak tudnia kell, és a Hamász vezetésének tudnia kell: ha a túszok nem érnek haza Ramadánra, a harcok mindenhol folytatódnak, így Rafah térségében is
- mondta a politikus.
Az iszlám böjti hónap, a ramadán március 10-én kezdődik.
Rafah a gázai övezet déli részén fekszik, csaknem másfél millió palesztinnek nyújt menedéket a térség északi részén dúló harcok elől. Ezért számos ország, köztük Izrael legközelebbi szövetségese, az Egyesült Államok az offenzíva leállítását követeli.
Azoknak, akik azt mondják, hogy az ár túl magas, egyértelműen azt mondom: a Hamásznak van választási lehetősége. Feladhatják magukat, szabadon engedhetik a túszokat, a gázai civilek pedig ünnepelhetik a ramadánt
- mondta Benny Gantz.
Benjámin Netanjáhu miniszterelnök vasárnap ismét visszautasította a katonai offenzíva leállítására irányuló nemzetközi felhívásokat a Gázai övezetben - számolt be a tagesschau.de német hírportál.
Hangsúlyozta, hogy országa „befejezi a munkát”.
Az egyiptomi fővárosban, Kairóban jelenleg is folynak a tárgyalások a tűzszünetről és a Hamász által fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátásáról. Az USA, Egyiptom és Katar által közvetített tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.
A Hamász radikális iszlám terrorista milícia harcosai október 7-én léptek be Izraelbe, ahol az információk szerint több mint ezer embert öltek meg, 250-et pedig túszul ejtettek. Közülük már többen meghaltak, Izraeli szerint 130-an még mindig a palesztin területen vannak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat