Az orosz fél nem ismeri el az Egyesült Királyság által az orosz fegyveres erők vezérkarának főcsoportfőnöksége (GU) és az azzal állítólag kapcsolatban álló 11 személy ellen bevezetett szankciókat, de fenntartja magának a jogot, hogy válaszintézkedéseket hozzon – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
„Az orosz fél nem ismeri el a hamis ürügyekkel, az ENSZ Biztonsági Tanácsát megkerülve bevezetett illegitim szankciókat, és fenntartja magának a jogot a válaszlépésekre” – fogalmazott a diplomata.
„A britek biztosak lehetnek abban, hogy ezek a válaszlépések elkerülhetetlenek. Nagyon várjuk, hogy megmutassák a világnak Szkripalékat” – tette hozzá Zaharova.
A háromgyermekes nő halála összefügg azzal a mérgezéses merénylettel, amelyet Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző ezredes és lánya, Julija ellen kíséreltek meg az angliai Salisbury városában 2018 tavaszán. A gyilkossági kísérletet Szkripalék túlélték, ám a brit nyomozás szerint ugyanettől a novicsoktól vesztette életét Sturgess, aki véletlenül került érintkezésbe a mérget tartalmazó parfümös fiolával. Élettársa, Charlie Rowley súlyosan megbetegedett, és hónapokig ápolták kórházban életveszélyes állapotban.
A Londonban csütörtökön közzétett és a nyilvános vizsgálat eredményeit tartalmazó jelentés szerint Sturgess véletlen áldozata lett a salisburyi mérgezési kísérletnek.
A művelet célszemélyét, Szkripal ezredest korábban Oroszországban Nagy-Britannia javára végzett kémkedésért elítélték, majd miután kicserélték egy másik kémre, Angliába költözött. Sturgess haláláért a brit hatóságok a „morális felelősséget" személyesen az orosz elnökre hárították, Szkripal és lánya megmérgezéséért pedig az orosz katonai hírszerzést tették felelőssé. Moszkva a vádakat többször visszautasította.
Morális felelősség terheli Putyint a novicsokos mérgezés ügyében
Hét év elteltével annyi állapított meg egy londoni vizsgálat, hogy a novicsokos mérgezések miatt, az orosz elnököt terheli felelősség, de nem ő a tettes. Erről itt írtunk >>>Zaharova csütörtökön Telegram-csatornáján reagált arra a brit állításra, amely szerint a GU alkalmazottai feltörték Julija Szkripal telefonját.
„Nagy-Britannia kijelentette, hogy Julija Szkripal elektronikus eszközét feltörték. Miért nem maga Juljia Szkripal mondja el, hogy mi történik? Hogyan él ezekben az években? Mi van az apjával? Miért tesz egyenlőségjelet London Julia Szkripal elektronikus eszközének feltörése és az orosz állam integritásának aláásása közé? Elegem van ezekből az ízléstelen angol kriptamesékből" – írta Zaharova.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Egy újabb kutatás szerint veszített lendületéből Magyar Péter pártja
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat