Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó hétfő este az Ejn Haslosa kibucban, az illetők a Hamász fegyveresei támadásának kezdete óta, vagyis három napon át voltak a rejtekhelyen – jelentette az izraeli média.
Az eddig eltűntként nyilvántartott emberek közül tizenhatan izraeliek, tizennégyen pedig thaiföldi mezőgazdasági vendégmunkások.
Ez a kibuc a Gázai övezet déli határához és az egyiptomi határhoz közel található.
A hadsereg közlése szerint az eltűntek felkutatására megalakított parancsnokságot hétfő este értesítették az elrejtőzött csoport létezéséről. Menesztettek értük egy kommandót, amely meg is találta és biztonságos helyre vitte őket. Az ad hoc parancsnokságot közösen hozta létre a Sin Bet belbiztonsági szolgálat, a rendőrség, több minisztérium és a kibervédelmi szolgálat.
Kedd délután is voltak összecsapások az izraeli erők és Hamász-fegyveresek között a Gázai övezet északi részének szomszédságában, miután az iszlamista szervezet négy embere a Földközi tenger felől behatolt a tengerparti Zikim kibucba.
Az izraeli hadsereg felszólította a még a kibucban tartózkodó civileket, hogy zárkózzanak be otthonukba, majd átfésülték a területet, és megölték a négy fegyverest.
A Hamász fegyveresei az övezetből kedd délután ismét rakétazáport zúdítottak Izrael déli és középső részére, Tel-Avivban ismét megszólaltak a légoltalmi szirénák.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük