Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök maga jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel. A két államfő az orosz-ukrán háború lezárásának módjáról és a béke mikéntjéről tárgyal majd.
Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán nagyon produktívnak nevezte a megbeszélést, amelyen megállapodtak a budapesti helyszínről, és további magas szintű amerikai-orosz előkészítő egyeztetésekről.
Egy közösen kijelölt helyszínen, Budapesten fogunk találkozni, hogy megnézzük, le tudjuk-e zárni ezt a »dicstelen« háborút Oroszország és Ukrajna között
– írta posztjában Trump.
Nem sokkal később, csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök csak annyit írt közösségi oldalán, hogy:
„Újabb nagyszerű esély a békére. És még csak csütörtök van!”
Korábban, a nyár folyamán már sor került egy alaszkai csúcstalálkozóra a két politikus között, és akkoriban is felmerült a magyar főváros mint potenciális helyszín. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akkoriban úgy reagált, nem hiszi, hogy Putyint őszinte békevágy vezérli.
Megkezdődött a történelmi találkozó: farkasszemet néz egymással Putyin és Trump
Kiléphet a fényre a diplomáciai izoláció sötétségéből Putyin, és sokak szerint ezzel már nyert is. Moszkva első embere a világ nagyhatalmú vezetőjévé maszkírozza magát, nehogy csak a szankcionálandó agresszor szerepe égjen rá. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér