Donald Trump amerikai elnök kedden képernyőképet posztolt a NATO-főtitkár üzenetéről, amelyben Mark Rutte épp gratulál az Irán elleni „határozott lépésért”, és közli, az összes NATO-szövetséges GDP-je legalább 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítja – írja az MTI.
A kétnapos, kedden kezdődő hágai NATO-csúcstalálkozóra tartó amerikai elnök Truth Social-oldalán közzétett üzenetben Mark Rutte úgy fogalmazott: „gratulálok és köszönöm a határozott fellépését Iránban, ez valóban rendkívüli volt, és olyasmi, amit senki más nem mert volna megtenni. Ez mindannyiunkat biztonságosabbá tesz”.
Ma este egy újabb nagy sikerre számíthat Hágában
– olvasható az üzenetben. Nem volt könnyű, de minden szövetséges aláírta, hogy bruttó hazai termékének legalább öt százalékára növeli a védelmi kiadásait – tájékoztatott Rutte.
„Donald, ön elvezetett minket egy Amerika, Európa és a világ számára is igazán, igazán fontos pillanathoz”
– fogalmazott.
Közölte, szerinte az amerikai elnök olyan valamit fog elérni, amit évtizedek óta egyetlen amerikai elnök sem tudott volna: Európa nagy arányban fog fizetni, ahogy kell, és „ez az ön győzelme lesz” – tette hozzá üzenetében a NATO-főtitkár.
Odesszában járt a NATO-főtitkár: Nem könnyű szerinte tárgyalni a szörnyű vérontás után
Ukrajnába utazott Mark Rutte, aki az amerikai elnök béketörekvéseit méltatta, ám elismerte, „nem könnyű tárgyalni” sem az ukrán, sem az orosz féllel. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani